Járvány

2020.03.30. 22:40

Állítólagos koronavírus elleni termékek netes árusítását vizsgálták

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a COVID-19 járványra tekintettel március 19-20-án átfésülte a vírusellenesnek hirdetett termékeket, valamint védőmaszkokat kínáló webshopokat.

Forrás: Shutterstock

A járvány következtében jelentősen megnőtt a fogyasztói érdeklődés az online értékesítési csatornákon a vírus elleni védekezést segítő termékek (például védőmaszkok) iránt, amit egyrészt a megnövekedett kereslet, illetve a kínálat esetenként tapasztalható szűkössége, másrészt a közösségi távolságtartás indokol.

A március 19-20-án lefolytatott vizsgálat során a Versenyhivatal több kifogásolható gyakorlatot azonosított.

• Több webáruház például „vírusölő”, „vírusellenes”, „járványok idején javasolt”, „tüdőgyulladás ellen hatékony”, „egészségügyi dolgozók részére készült” jelzővel illette termékeit, vagy különös hatékonyságra utalt (például „hatékonyan megelőzhetőek vele a fertőzések, baktériumölő, gombaölő és tuberkolózis-ölő hatással rendelkezik”). Valószínűsíthető azonban, hogy

ezen állítások nincsenek megfelelő kutatásokkal alátámasztva, élelmiszernek minősülő termékeknél pedig a gyógyhatás állítása tilos.

• Egyes oldalak orvosnak látszó személyeket jelenítenek meg („dr.XY ajánlásával”, „hatóanyag-szakértő ajánlásával”), akik ugyanakkor nem léteznek vagy nem rendelkeznek orvosi diplomával.

• A hatóság néhány esetben a termékek egyedülállóságát hangsúlyozó, megkérdőjelezhető állítással találkozott (például „a világon elsőként”, „a leghatékonyabb megelőző lépés neked és szeretteidnek”).

• Több esetben felvetődött a gyanú, hogy a weboldalak üzemeltetői törlik a negatív fogyasztói véleményeket, illetve megjelenítettek vélhetően valótlan vásárlói véleményeket is.

• Több oldal alkalmaz a termékkészletek gyors fogyására utaló állításokat (például „Már csak 17 darab van készleten”, „Népszerű termék. Több mint 10 vásárló vásárolta meg a héten”), illetve vizuális elemeket (például a termékkészlet fogyását illusztráló sávot, pop-up ablakot), amelyek alkalmasak lehetnek a fogyasztó döntéshozatalának sürgetésére.

• Több esetben találkozott a hatóság jelentős árkedvezményt kínáló akciókkal, amelyek esetében elvárás, hogy az eredetiként feltüntetett ár a korábban valóban alkalmazott ár legyen, valamint az, hogy a hirdető rendelkezzen megfelelő készlettel a várhatóan megugró fogyasztói igények kielégítésére.

• Előfordult, hogy valamely webáruház ingyenesként, díjmentesként kínált házhozszállítást, ezzel szemben szállítási díjat számolt fel az alapértelmezett opcióként megjelölt utánvéttel történő fizetéskor.

• Két olyan esetet is rögzített a GVH, amelyeknél a weboldalakon hivatalosnak tűnő dokumentum vagy használati utasítás jelenik meg, azonban ezek tartalma nem ismerhető meg.

• Több esetben nem tüntették fel az oldalakon a termékek gyártóit/forgalmazóit, és azok felkutatása sem vezetett eredményre, megrendelési kísérletnél sem derült ki, hogy a fogyasztó pontosan kitől vásárolná meg a terméket.

A GVH felhívja a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben e termékeknél és szolgáltatásoknál fokozott elvárás a fogyasztók tisztességes tájékoztatása.

A GVH ezért azt kéri az online áruházak, illetve az érintett termékeket értékesítő egyéb oldalak üzemeltetőitől, hogy az oldalak és tartalmak tekintetében legyenek különös figyelemmel a korábban közzétett javaslatokra, és kerüljék a fent azonosított magatartásokat.

A Hivatal a járvány ideje alatt folyamatosan figyelemmel követi e javaslatok betartását.

Összhangban a legnagyobb online platformok, köztük a Facebook, a Google, az Amazon, az Alibaba és az eBay oldalaival

A hatóság különösen kéri a hirdetések közzétevőinek együttműködését abban, hogy ha tudomást szereznek a fentiekkel összhangban nem álló módon népszerűsített termékekről vagy szolgáltatásokról a felületeiken, gondoskodjanak azok közzétételének megszüntetéséről. E kérés összhangban van az Európai Bizottság azon lépésével, amellyel a legnagyobb online platformok (köztük a Facebook, a Google, az Amazon, az Alibaba és az eBay) együttműködését kérte olyan hirdetések eltávolításában, amelyek a COVID-19 vírusfertőzés megelőzését vagy gyógyítását ígérik. Az Európai Bizottság emlékeztette a platformokat arra, hogy e lépések megtételére őket is kötelezi az európai jog, ha tudomásukra jutnak jogszabályba ütköző magatartások az oldalaikon.

Közös álláspontot fogalmazott meg az Európai Uniós Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC Network) is, amelyben összegzik az európai hatóságok eddig megtett lépéseit, az EU legfontosabb fogyasztóvédelmi célkitűzéseit és a legtipikusabb fogyasztóvédelmi jogsértéseket a koronavírus-helyzetben.

A GVH honlapján a COVID-19 járvány idejére tanácsokat is közzétett a fogyasztók számára, amelyeket folyamatosan frissít a tapasztalatok alapján. A GVH javasolja a fogyasztóknak, hogy a fent leírt, gyanúsnak tekinthető kereskedelmi kommunikációk esetén

különös óvatossággal járjanak el a következő lépések követésével:

• ellenőrizzék a kiválasztott honlap megbízhatóságát: nézzék meg, milyen adatok szerepelnek rajta a működtetővel kapcsolatban (valós-e a cég), és ellenőrizzék az oldallal kapcsolatos fogyasztói véleményeket az egyes blogokban;

• szánjanak időt a számukra fontos szolgáltatási feltételek megismerésére az ÁSZF-ből;

• tárolják a vállalkozással folytatott levelezést, készítsenek képernyőmentéseket a folyamatról;

• gondolják végig, valóban minden, a vállalkozás által kért adat megadása szükséges-e a szolgáltatás biztosításához, hiszen nem zárható ki az adatok üzleti célú hasznosításának lehetősége sem;

• tudatosítsák, hogy a házhozszállítások esetében is érvényesülniük kell a jogszabályoknak, így például a 14 napos elállási jog biztosításának.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!