Kényszerű lépés

2021.01.22. 11:54

A Google leállítja a „szegények internete” projektet, a Loont

Az Alphabet, vagyis a Google cégek anyavállalata felhagy a léggömbök – ballonok – által szórt internet működtetésével.

Forrás: Shutterstock

Kilenc évig kísérletezett, fejlesztett az óriásvállalat, mire most a megszüntető döntésre jutott. A Loon az eredeti elképzelések szerint a légballonjaival azokat a térségeket látta volna el, amelyekbe nem jut internet a „hagyományos” módokon.

Fotó: Alphabet

Az X Laboratórium blogján jelentették be a döntést. Az elgondolás működött, csak kereskedelmileg futott zátonyra, írja a blogban Astro Teller cégvezető.

A Loon szolgáltatása 2018-ban indult. Kenyában júliusban indította el első kereskedelmi internetszolgáltatását, melynek keretében a ballonok 50 000 négyzetkilométernyi területet láttak el nettel.

Szolgáltatásokat nyújtottak természeti katasztrófák által sújtott területeken,

Puerto Ricóban a 2017-es Maria hurrikán nyomán, valamint Peruban egy 2019-es földrengést követően.

Jelenleg Teller már azon dolgozik, hogy alkalmazottjait elhelyezze más munkakörökben a Google-n belül. A cégben csak egy kis létszámú csapat marad, hogy biztosítsa a Loon működésének zökkenőmentes és biztonságos lezárását – ez sajnos magában foglalja a kenyai kísérleti szolgáltatás felszámolását is.

Hogy támogassák az ország net nélkül maradó lakosságát, a Loon 10 millió dollárt ígér az olyan kenyai nonprofit szervezetek és vállalkozások támogatására, amelyek elkötelezettek a „kapcsolódás, az internet, a vállalkozói szellem és az oktatás iránt”.

Borítóképünkön kenyai maszáj harcosok egy nemzeti parkban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!