Ennyire digitális korban élünk

2019.01.23. 09:38

3D sisakot kapnak a híres svájci gárdisták – videón a gyártása

A katolikus egyházfőt védő pápai testőrség hagyományos, 16. századi stílusú fejfedőit Ausztriában kézzel készítették. Eddig.

Ezek, a miséken és ünnepi fogadások alkalmával viselt fémsisakok két kilogrammot nyomnak.

Immáron szellőzik és könnyű

A Svájcban készülő új, műanyag fejfedő ezzel szemben mindössze 570 grammos és elődjével ellentétben nem melegszik fel, valamint szellőzőnyílások is vannak rajta, vagyis a Vatikán haderejét képező gárdisták kevésbé fognak izzadni benne.

Az új sisakok elkészítéséhez beszkennelték a régi változatot, majd a digitális adatok némi módosítását követően kezdték meg a nyomtatást.

Mint látható, megjelenését tekintve az új sisak szinte ugyanolyan, mint a korábbi változat, annyi különbséggel, hogy a svájci gárdát 1506-ban megalapító II. Gyula pápa címere látható rajta.

Egy új sisak elkészítése nagyjából egy napot vesz igénybe, szemben a fémsisakhoz szükséges 130 órával, és gyártásának költsége 900-1000 svájci frank (252 ezer-280 ezer Ft) között mozog, de még így is olcsóbb a fém változatnál, írja az MTI.

Csak ünnepélyes alkalmakra van a sisak

A Vatikán idén 120 új sisakot rendelt, amelyek közül 98-at kedden osztottak szét a gárdisták között Rómában, a testőrség megalapításának 513. évfordulója alkalmából.

A mindenkori egyházfőt védelmező, 110 fős testőrség tagjai kék-piros-narancssárga csíkos egyenruhát viselnek a pápai szertartások és államfői látogatások alkalmával, ám a mindennapokban sokkal egyszerűbb, kék színű öltözéket hordanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!