33 milliárd euró

2022.03.20. 15:00

Az Intel hatalmas összeget fektet chipek gyártásába – Európában

A világ egyik legnagyobb számítógépalkatrész-gyártója több mint 33 milliárd eurót fektet félvezető alkatrészek gyártásába Európában.

Ez az első fázisa a cég által tavaly bejelentett tervnek, amely 10 év alatt mintegy 80 milliárd eurós beruházást irányoz elő a kutatás-fejlesztéstől (K+F) a gyártásig és a legújabb csomagolási technológiákig.

   
Az első szakaszban az Intel 17 milliárd eurót különít el két, chipek gyártására szolgáló vállalat felépítésére a németországi Magdeburgban. Az építkezés várhatóan 2023 első felében kezdődik, a vállalkozások beindítását pedig 2027-re tervezik – áll a cég közleményében.

   
Emellett az Intel 12 milliárd eurót fektet írországi chipgyártási projektjének bővítésébe, és a tervek szerint ezzel megkétszerezi az ottani gyártókapacitást.

   
Az Intel tárgyalásokat kezdett az olasz kormánnyal is, hogy gyártóüzemet építsenek az országban, amelybe akár 4,5 milliárd eurót is fektethet. A tervek szerint 2025-2027 között induló vállalkozás 1500 munkahelyet hoz létre közvetlenül, és további mintegy 3500-at a beszállítókkal és partnerekkel.

   
Az Intel további tervei között szerepel egy új európai kutatás-fejlesztési központ felépítése Franciaországban, amely 1000 high-tech munkahelyet teremt, ebből 450-et 2024 végéig.

   
„Franciaország lesz az Intel nagy teljesítményű számítástechnikai és mesterséges intelligenciatechnológiáinak európai központja” – áll a vállalat közleményében.

   
Emellett a cég bővíteni kívánja a meglévő technológiai központját Lengyelországban és közös vállalkozásokat hozna létre Spanyolországban a Barcelonai Szuperszámítógép Központtal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!