KIFÜ Komondor

2021.02.20. 15:00

Jövőre már működhet a szuperszámítógép Debrecenben

Tervek szerint egy év múlva már teljes kapacitással működhet az új szuperszámítógép (HPC) Magyarországon.

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Erről beszélt a Világgazdaságnak nyilatkozva Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke. Az interjúban hozzátette: a beruházás révén

Magyarország ismét a világ élvonalába kerülhet a szuperszámítógép-infrastruktúra teljesítményével.

A fejlesztés két lépcsőben valósul meg, összköltsége 5,8 milliárd forint lesz.

Szijártó Zoltán elmondta: „Partnerünkkel, a Debreceni Egyetemmel már tíz éve működünk együtt, ezért a következő HPC-t is az erre a célra kialakított debreceni HPC-központban helyezzük el. Mivel azonban a kapacitást megtízszerezzük, komoly energetikai és gépészeti fejlesztésekre van szükség, a gépterem kapacitása ugyanis 1,3 megawatt lesz.”

A HPC fontosságát hangsúlyozva az elnök kijelentette: „Gondoljunk csak a Covid-19-járvány egészségügyi kihívásaira. Teljesen egyértelmű, hogy szuperszámítógépek nélkül nem lehetett volna ilyen gyorsan kifejleszteni a vakcinákat, és az egyes mutációk megjelenésének hatását sem lehetett volna villámgyorsan jelezni. És ez csak az egészségügy egy szűk, bár jelenleg talán a legfontosabb területe, ahol hasznosul a HPC”.

Emlékeztetett arra is, hogy a KIFÜ pillanatnyilag hat szupergépet üzemeltet, amelyek Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden találhatók.

A most aktuális 500-as „világranglistát” figyelembe véve a KIFÜ Komondor nevű szupergépe a 60. hely körül helyezkedik majd el.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!