Csak önnek, csak most

2020.04.29. 09:21

Félrevezeti vásárlóit a legnagyobb online szállásfoglaló

Gigabírságot szabott ki a Booking.com-ra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Forrás: Shutterstock

A hazánkban is jól ismert, népszerű portál 2,5 milliárd forintos bírságot kapott, s egyúttal eltiltották a holland vállalatot az agresszív értékesítési módszereinek folytatásától.

A versenyhatóság döntése értelmében a Booking.com B.V. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben azzal, hogy

többek között megtévesztően hirdette egyes szálláshelyeit ingyenes lemondási lehetőséggel, valamint agresszív, pszichés nyomással késztetett mihamarabbi foglalásra.

A Versenyhivatal 2018-ban indított versenyfelügyeleti eljárásának eredményeként három vonatkozásban találta jogsértőnek a weboldalon folytatott kereskedelmi gyakorlatot:

1. A szolgáltatást hirdető televíziós és internetes reklámokban a vállalkozás különösen hangsúlyozta a szálláshelyek „ingyenes lemondhatóságát”. A fogyasztók valójában e lehetőséget számos szálláshely esetében csak időben korlátozottan vehették igénybe, továbbá magasabb árat is fizettek, mint ugyanazért a szállásért „ingyenes lemondás” nélkül, azaz az ingyenesség árát beépítették az érintett szállás díjába.

2. A Booking honlapján és mobilalkalmazásában elérhető szálláshely-ajánlatokkal összefüggésben a szálláskeresési és -foglalási folyamat minden egyes lépésénél figyelemfelhívó (feltűnő színű, betűméretű vagy egyéb kiemeléssel megjelenített) sürgető tájékoztatásokat tett közzé (például „Még 32-en nézik”; „Egyvalaki épp azt fontolgatja, hogy ezen a szálláson foglal”, „Nagyon keresett! Az elmúlt 24 órában 17-szer foglaltak itt” stb.), amelyek

azt a látszatot keltik a fogyasztó számára, hogy az általa is keresett szálláshely nagy népszerűségnek örvend, és korlátozottan elérhető.

Ez a gyakorlat pszichés nyomásgyakorlásra alkalmas, és megzavarja a fogyasztó döntéshozatali folyamatát.

A hasonló üzenetek tudat alatt is olyan érzelmeket, félelmet váltanak ki a fogyasztókból, hogy ha nem foglalják le mielőbb a szálláshelyet, lemaradhatnak róla (a szakirodalom által FOMO- hatásként leírt jelenség). Mindez torzítja a fogyasztó ügyleti döntését.

E hatást támasztja alá a GVH 2020 márciusában publikált, közvélemény-kutatással alátámasztott piacelemzése, valamint az ún. viselkedés-közgazdaságtan megállapításai.

3. A vállalkozás nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a magyarországi szállásadók ajánlatainak megjelenítésekor a Széchenyi Pihenőkártya kiemelt fizetési eszközként való feltüntetésekor. A fogyasztók ugyanis nem valamennyi, a SZÉP Kártyát elfogadó szálláshely esetében észlelhették azonos módon és helyen e fizetési mód elérhetőségét, ami szintén torzíthatta döntésüket.

A GVH – figyelembe véve a vállalkozás jogsértéssel érintett, magyar foglalások utáni jutalékbevételét – 2,5 milliárdos összegű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki.

A bírság kiszabása mellett a GVH az első két vizsgált magatartás tekintetében, határidő kitűzésével el is tiltotta a vállalkozást a további jogsértéstől.

A Gazdasági Versenyhivatal döntése illeszkedik az Európai Bizottság és az uniós nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok (CPC) fellépéséhez, amelynek hatására a vállalkozás tavaly decemberben vállalta, hogy kereskedelmi magatartását több szempontból is módosítja az EU szabályainak történő megfelelés érdekében.

Mi is beszámoltunk hasonló esetekről

Sokat és sokszor írt már a nemzetközi és a hazai sajtó is a légitársaságok és szállásszervezők félrevezető, „ügyes” technikáiról. Előbbiek például a webböngésző sütijeiből kiindulva nem egyszer kínálnak „személyre szabott árakat” – magyarul intenzívebb érdeklődésünket tapasztalva alkalmasint felverik az árat.

Megesik náluk is, a szállásfoglalónál is az overbooking, mikor túl jól sikerül a reklám, és több helyet adnak el, mint ahányan ténylegesen elférnek. Éppenséggel a Booking.com hasonló gyakorlatára hívta fel a figyelmet a témában egyik legutóbbi cikkünk. A történet hosszú, kanyargós, de tanulságos.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában