Idősebbek is elkezdték

2019.01.22. 12:05

Nem elírás: évi 41 milliárd forintot költenek a magyarok videójátékokra

Magyarországon a felnőtt lakosság 60 százaléka videojátékozik, és folyamatosan nő az erre fordított összeg is.

Kép: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Az eNET legfrissebb, reprezentatív kutatása szerint bár érdemben nem nőtt a videojátékosok köre, akik játszanak, azok egyre többet költenek videojáték vásárlásra, illetve a játékhoz kapcsolódó hardver és periféria beszerzésre.

Mindeközben emelkedik azok száma, akik okostelefonon játszanak.

A kutatás szerint

évente nagyjából 41 milliárd forintos forgalmat generál a videojátékozás

Magyarországon 3,7 millióan játszanak videojátékokkal a legutóbbi, 2018-as kutatás alapján, beleértve a mobileszközökön, PC-n, és konzolon való online és offline játékot.

Kép: Shutterstock

A felmérés szerint leginkább a 18-25 év közöttiek játszanak, a korcsoport 66 százaléka. Ugyanakkor az idősebb korosztályoknak is több mint fele szokott videojátékozni. A férfiak valamivel jobban szeretnek videojátékozni, mint a nők, 62 százalékuk játszik, míg a nők 50 százaléka.

A hardcore játékosok heti 20 órát tolják

A videojátékkal játszók háromnegyede legalább heti rendszerességgel játszik, viszonylag kevés időt tölt ezzel. A legjellemzőbb heti játékidő az 1-2 óra, a válaszadók 32 százaléka szerint, illetve a 3-5 óra, 25 százalékban.

A legelkötelezettebb játékosok csoportja, akik heti 20 óránál többet videojátékoznak, a 18-65 év közötti népesség 2 százalékát teszi ki.

Mert a mobil ugye, mindig velünk van

A kutatás szerint 2017-hez képest nőtt azok aránya, akik az okostelefonjukon videojátékoznak: 54 százalékról 65 százalékra. Ezzel együtt kevesebben választják a laptopokat játékra, viszont a PC aránya nem változott érdemben az elmúlt egy évben, 43 százalék a PC-n játszók aránya.

Konzolon is egyre többen játszanak: míg 2016-ban és 2017-ben 7 és 8 százalék volt az arányuk, addig 2018-ban már 13 százalék.

Remek bevételi forrást jelentenek

Az eNet adatai szerint Magyarországon tavaly a hardver és periféria vásárlásra fordítottak a játékosok a legtöbbet, évi 17,8 milliárd forintot. A videojáték vásárlás éves költsége 16 milliárd forint volt. Az összes költségelem együttesen, éves szinten 41 milliárd forintos forgalmat tesz ki.

A kutatásból kiderült az is, hogy a 18 éven aluli gyerekek közel fele játszik videojátékokkal, a fiúk 57 százaléka, a lányok 35 százaléka.

A gyerekek játékhasználata komoly vitákat gerjeszt, ennek megfelelően a szülői kontroll is elég erőteljes ezzel kapcsolatban: a szülők 63 százaléka szabályozza, hogy gyermeke mennyi időt játszhat videojátékkal, 47 százalékuk szabályozza a videojáték típusát, 30 százaléka pedig a videojátékon belüli pénzköltést.

A játékosok szüleinek 20 százaléka nem korlátozza gyermeke videojáték használatát. 2016-hoz képest érdemben nem változott a szülőknek a gyermekeik videojátékozásához kapcsolódó kontrollja az eNet kutatása szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!