Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Kiderült: ezért csalják meg legtöbbször a nők a férjüket

Egy szexterapeuta összeszedte a nők hűtlensége mögött álló okokat.

A National Opinion Resarch Center tanulmányából kiderült, hogy a feleségek közel 40 százaléka volt már hűtlen férjéhez. Mike Hatcher szexterapeuta úgy véli, ez az arány részben a mai lazább erkölcsöknek, részben pedig a megcsalás elfogadottabbá válásának köszönhető – írja a Life.hu.

Persze ezeken kívül is vannak még okok, amik a nőket a hűtlenség útjára csábítják.

A női megcsalás leggyakrabban azért következik be, mert nem érzik magukat partnerük mellett érzelmi biztonságban, nem kapják meg a megfelelő lelki intimitást, odafigyelést.

Természetesen sok esetben a rossz vagy megunt szexuális életre vezethető vissza a harmadik fél felbukkanása, de van egy másik ok, ami az irányítással függ össze.

A szexterapeuta szerint a sikeresen eltitkolt hűtlenség adja vissza a nők kezébe az irányítást a párkapcsolatuk felett. Tehát sok esetben a megcsalás nem is a szexről vagy a gyengéd érzelmekről szól, hanem a kontrollról.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

hirdetés
A Dal 2021 – Erős egyéniségek alkotják a zsűrit
jóval korábban
Már most megjelentek az első allergén növények pollenjei
időjárás / 10 perce
Felhős, borult időnk lesz
Csütörtökön többfelé számíthatunk esőre, havas esőre.
hosszabbítás után / 7 órája
Ötödik helyen zárt a magyar férfi kézilabda-válogatott
szívszorító / 7 órája
Kétszer megerőszakolták, öngyilkosságot kísérelt meg a fiatal magyar rapperlány
Igazi bombázó / 8 órája
Csupasz mellet villantott a szexi üzletasszony
várossá nyilvánítás / 9 órája
99 éve lett város Salgótarján: az évfordulónak ezernyi értelmezése volt a XX. században
Veszelovszki Balázs
nem is gondoltuk volna / 9 órája
Vigyázat! Ezért lehet veszélyes a kézfertőtlenítő a gyerekekre
extrém sport / 9 órája
Zabarban készül új rekordkísérletre a magyar jégember, Szilágyi Zoltán télen is félmeztelenül fut
Nool