Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Meg akarta ölni a kisfiát egy nő – másodperceken múlt a tragédia

Fürdőkádba akarta fojtani a gyermekét, a nagymama sietett a kisfiú segítségére.

A Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba által ismertetett történet szerint az akkor 38 éves nagykanizsai nő 2012. április 16-án szült kisfiút, ám a gyermek apjával az élettársi kapcsolat öt évvel később megszakadt.

A nő rendszeresen fogyasztott szeszes italt, és alkohol-problémája oda vezetett,

hogy a nő elől már az 5 éves kisgyermek rejtette el az üveget, mire a nő megütötte a kisfiút.

A bíróság emiatt a gyermeket az apánál helyezte el. A kapcsolattartás rendszeres volt, de a nő a láthatások során leittasodott, a szeszt gyakran nyugtatókkal együtt fogyasztotta, és rendszeresen, tettlegességig fajulóan vitatkozott a saját szüleivel is, amely miatt számos alkalommal rendőri intézkedésre került sor – írja a zaol.hu.

Ez történt 2020. március 26-án és április 17-én is, amikor a gyermek jelenlétében bántalmazta a saját édesapját, a kisfiú nagyapját. Ezek után pedig épp azért került ittasan hisztérikus állapotba, és kezdte a nála tartózkodó gyermekét hibáztatni, mert az édesapja, a kisfiú nagyapja pár nappal korábban meghalt. Ez történt 2020. július 29-én.

A gyermeket a lakásban üldözte, többször a hátán megütötte, megkarmolta, fejét az ajtónak ütötte, miközben azt hajtogatta, hogy megöllek.

A menekülő gyermeket nagymamája próbálta védelmezni, ám ő is megsérült.

Este nyolc óra körül a kisfiú az őt újra üldözőbe vevő édesanyja elől a fürdőszobába menekült, de az asszony követte, és ismételten azt kiabálta neki,

hogy most megöllek, megfojtalak, dögöljél meg te dög.

Ezután azzal a szándékkal, hogy a gyermeket a vízbe fojtja, megnyitotta a fürdőkád csapját, a kisfiú hátát ütlegelte, folyamatosan megöléssel fenyegetve. A gyermek a fürdőszobából kijutni nem tudott, a nő a nyakánál megragadta, de megszorítani nem tudta, mivel a gyermek a fejét a vállához szorította.

A támadás láttán a nagymama a fürdőszobába ment, és igyekezett megakadályozni a kisfiú további bántalmazását, és azt, hogy a fürdőkádba, vagy a csap alá lökje az anya, ezért hajkefével ütötte a lányát.

Ekkor a kisfiú kimenekült a helyiségből, az anyja azonban utána rohant, a nappaliban megint elkapta, ettől mindketten elestek.

A nagymama avatkozott közbe, mert amikor a lánya felállt, a kanapéra lökte, lefogta,

és kiabált unokájának, hogy meneküljön az utcára, hívjon segítséget.

A gyermek meztelen felsőtesttel kifutott az utcára és járókelőtől segítséget kért. A kisfiú a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Zala Megyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette és kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt emelt vádat.

Borítókép: illusztráció

 

Hozzászólások

friss adatok
2 millió 836 ezer a beoltott, 6296 az új fertőzött, elhunyt 206 beteg
Űrkutatás / 1 perce
Szokatlanul sokszínű légkört fedeztek fel egy exobolygó körül
A víz mellett öt további molekulát tartalmaz az atmoszféra.
mellesleg is jók / 13 perce
Cici-bajnokság: Salma Hayek és Patricia Arquette összemérték amijük van
Bitcoin Loophole / 19 perce
Óriási átverés: Karácsony Gergelytől rettegnek a bankok
költészet napja / 24 perce
Versekkel díszítik fel Szécsény utcáit a költészet napján
Lászlók Judit
Felelősen a kora gyermekkorért / 1 órája
Korai fejlesztéssel foglalkozó szervezeteket segített az UNICEF Magyarország
Környezetvédelem / 1 órája
Drámaian fogy az esőerdő az Amazonasnál
Nagy lehetőség / 1 órája
300 milliárdra pályázhatnak az innovatív cégek