Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Ezekről a tünetekről ismerheti fel, ha átesett a koronavíruson – Van néhány meglepő is!

Rengetegen esnek át úgy a fertőzésen, hogy észre sem veszik, hogy betegek voltak. A koronavírus hosszú távú tünetei azonban őket is érinthetik. Ha ezeket a tüneteket tapasztalja magán, élhet a gyanúperrel, hogy már túl van a Covidon.

KUTATÁSON ALAPUL

Egy brit kutatásban 21 ezer angol egészségügyi dolgozót vizsgáltak öt hónapon keresztül, melyből kiderült, hogy akik tünetekkel vészelték át a fertőzést, 90 százalékos eséllyel kerülték el a következő öt hónapban a betegség miatt kialakult rosszulléteket az ellenanyagok miatt. Ugyanerre már csak 83 százalék esélye volt azoknak, akik korábban tünetek nélkül úszták meg a koronavírust – írta meg a Public Health tanulmány eredményeit a Mirror. Úgy tűnik, hogy minden ötödik páciensnél semmilyen tünet nem jelentkezik a fertőzöttség ideje alatt, a koronavírus ugyanakkor általában nem múlik el nyomtalanul. A lap összegyűjtötte azt a 10 tünetet, amelyek egy korábbi tünetmentes fertőzöttségre utalhatnak.

MEMÓRIAZAVAR

Sok gyógyult panaszkodik tompa agyműködésre, a koncentráció hiányára vagy memóriazavarra. Dr. Bense Tamás háziorvos szerint szinte minden jelentős betegségnél romolhat az agyi vérellátás, aminek hasonló tünetek lehetnek a velejárói.

Kimutatott tény, hogy a Covidnak idegrendszert károsító hatása is lehet, ami valóban megnyilvánulhat enyhe memóriazavarral, de akár komolyabb tüneteket, például beszédzavart is okozhat – magyarázta a Borsnak dr. Bense.

DUZZADT NYELVEK

Sok beteg panaszkodik az ízérzékzavaron kívül fájdalmas, duzzadt nyelv tüneteire is, amit szintén a long Covid tünetei közé sorolhatunk. Ennek oka lehet részben a száj normál baktériumellátásának felborulása, de okozhatja egy kísérőbetegségként jelentkező gomba is. Az sem kizárt azonban, hogy maga a koronavírus is képes ezt kiváltani – mutatott rá a háziorvos.

HASI PANASZOK

Sokan keresik fel a háziorvosi rendelőt hosszan tartó hasfájással is, amit szintén a Covid is okozhat.

Okozhatja a normál baktériumegyensúly-felborulása, de a hasban lévő nyirokcsomók megduzzadása is. Az sem kizárt, hogy a belek vérellátási zavara miatt fordul elő, amit mind-mind a Covid okozhat. Olyan is előfordulhat, hogy valaki a gyógyulás után tapasztal hasmenéses tüneteket – mondta el dr. Bense.

GYULLADT SZEMEK

Gyakran látunk Covid- fertőzés alatt, sőt utána is vérbő kötőhártyákat. Ennek ok-okozati összefüggéseit még tisztán nem látjuk, de a tapasztalat azt mutatja, hogy akár a betegség lezajlása után is előfordulhat, azonban viszonylag hamar elmúlik.

FÁRADTSÁG

Fáradtságérzet szinte minden betegség után jelentkezik, azonban dr. Bense szerint a Covidnál ez hosszabb és kifejezettebb.

A fáradtság általában izomfájdalommal párosul, ami az izmok vérellátásának zavarára vezethető vissza.

NEHÉZLÉGZÉS

A tüdőkapacitás, vagyis a légzőfelület beszűkülése gyakori tünet. Ha szokatlanul kis megterhelés után is levegő után kapkod – főleg, ha ez más tünettel is párosul –, gyanús lehet, hogy már átesett a fertőzésen.

HAJHULLÁS

Dr. Bense Tamást ugyan csak néhány esetben, de már keresték fel ezzel a tünettel is.

Nem csak a Covid után, más jelentős betegség után is előfordulhat ez a tünet. Nagy valószínűséggel a hajhagymák rosszabb vérellátottsága lehet a kiváltó oka. Szerencsére ez átmeneti jellegű.

SZORONGÁS, ÁLMATLANSÁG

A háziorvos szerint ez egy igen gyakori tünet, ami szintén az idegrendszer károsodására vezethető vissza.

Gyakran okoz a Covid álmatlanságot, akár a betegség átvészelése után is, ami akár pánikrohamig, depresszióig is fokozódhat – tette hozzá dr. Bense.

FÜLZÚGÁS, HALLÁSKÁROSODÁS

Az idegrendszer mellett a hallószervet is érintheti a Covid.

Akár a belső fül, akár a hallás agyi központja is érintett lehet, ez okozhat szédülést, de akár hányást és általános rossz közérzetet is.

SZÉDÜLÉS

Minden olyan betegség, amelyik legyengíti a szervezetünket okozhat szédülést kísérő tünetet. Nem csak a vérnyomás leesése okozhatja, hanem többek között a vér vasszintjének a csökkenése, de akár a központi idegrendszer érintettsége is állhat a hátterében – zárta dr. Bense.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

folyamatos az oltás
Meghaladhatta az egymilliót a beoltottak száma Magyarországon
Rotterdami tenisztorna / 1 órája
Fucsovics Márton kikapott a döntőben
A világranglista 59. helyezettje pályafutása első ATP 500-as fináléjára készült, amelyben a 23 éves Rubljov várt rá.
Labdarúgó NB I / 2 órája
A Kisvárda utolsó másodperces góllal legyőzte a Honvédot
kutatás / 2 órája
Megfelelőek az otthon varrt maszkok is
tavaszias / 2 órája
A jövő héten fokozatosan melegszik az idő, a hétvégén 15 fok is lehet
Több mint szexi / 3 órája
Tangában a hóban: Lexit bármelyik felnőttfilmes megirigyelné
Szexi / 3 órája
Kipakolta melleit az Exatlon sztárja
előírások / 3 órája
A webáruházak működését nem befolyásolja a korlátozás