Hallgassa élőben!
Fotó: Dave Bedrosian/Geisler-Fotopress / Geisler-Fotopress / dpa Picture-Alliance via AFP

Olyan dolgot élt át a kislányával Mihalik Enikő, amit soha korábban

Mihalik Enikő két hónappal a szülés után Magyarországra hozza a kislányát, Eva Rose-t. A világhírű modell a reptérről posztolt.

Mihalik Enikő még május közepén utazott vissza Amerikába, de már akkor megígérte, hogy szeptemberben visszatér a szülőföldjére. Ennek egyik oka örökbefogadott macskája, Pulcsi, akit tavasszal itthon kellett hagynia.

Az akkor még várandós modell azért döntött az utazás mellett, mert mindenképpen a tengerentúlon akarta világra hozni elsőszülött gyermekét.

A pici Eva Rose július 16-án született meg, és most, pont két hónappal a születése után már repülőre is ült a szüleivel.

Méghozzá életében először, ami óriási dolog az anyuka és a gyermek esetében is.

A kislány már megkapta a kettős állampolgárságot is. Vagyis két hónaposan már két útlevele van.

Fotó: Instagram

Fotó: Instagram

Enikő a reptérről posztolt csütörtökön reggel – szúrta ki a Ripost.

Borítókép: Mihalik Enikő 2019-ben

Hozzászólások

korai ünnepek Nool
Őrület! Videóban kívánt boldog karácsonyt Oláh Gergő a rajongóinak
Labdarúgó NB I / 3 órája
A Fehérvár egy góllal legyőzte a Honvédot
A MOL Fehérvár FC 2-1-re nyert a vendég Budapest Honvéd ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
eredmények / 4 órája
Nyert a salgótarjáni Strandépítők mindkét csapata (galéria)
Nool
egykor és most / 5 órája
A pusztulás határán áll Tarján egykoron virágzó üdülőövezete, a Tóstrand - galéria
Nool
5000 lőfegyvert olvasztottak be / 5 órája
Lefoglalt fegyverekből készült játszótér a gyerekeknek Peruban
Építészet / 5 órája
Különleges V4-es vándorkiállítás érkezik Bukarestbe
Labdarúgó NB I / 6 órája
A Ferencváros kikapott otthon a ZTE-től
Kompromisszumok / 6 órája
Merkel Magyarországot védte az Európai Bizottsággal szemben