Hallgassa élőben!
Fotó: police.hu

Kismotorjával hajtott a busz elé egy kétéves kisgyerek Győrben

Vészfékezéssel tudta csak elkerülni a gázolást a buszvezető, ennek következtében egy ember elesett és megsérült.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 2021. február 19-én 13 óra 20 perckor Győrben, a Hédervári úton, a Duna utca felől a Szövetség utca irányába haladt egy műanyag kismotoron egy kétéves kisfiú, akit édesanyja körülbelül 15 méterre gyalog követett – írja a kisalfold.hu.

A gyermek gondolt egyet, majd a járdáról a parkoló autók között az úttestre hajtott. Az ütközést a neki jobbról érkező helyi járatú autóbusz csak úgy tudta elkerülni, hogy a buszsofőr vészfékezett, aminek következtében a tömegközlekedési eszközön egy utas elesett és megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A gyermek a baleset bekövetkeztekor az autóbusz bal első kereke mellett állt meg műanyag motorjával.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága felhívja a szülők figyelmét arra, hogy kisgyermekükkel történő közlekedésük során mindig követeljék meg, hogy a gyermek a szülők mellett, karnyújtásnyira haladjon, akár gyalogosan vagy bármilyen játékeszközön közlekedjék is!

A kicsik részére készült lábbal hajtható kismotorokkal, futóbiciklikkel a gyerekek rendkívül gyors haladásra képesek a szülők gyalogos közlekedéséhez képest.

Gyermekünk biztonságos közlekedésre nevelésében a családnak kiemelt szerepe van. A kisgyermek először a szüleitől látja, hogy hogyan kell közlekedni, akár gyalogosan, később kerékpárral, vagy autóban ülve. Akarva-akaratlanul veszi át a jó, vagy éppen a rossz szokásokat, ezért a közlekedésben a család példamutatása elengedhetetlen.

Egészen kicsi kortól igyekezzenek a szülők elmagyarázni a legkisebbeknek, hogy mit, hogyan és miért kell csinálni az úton közlekedve. Tanítsuk meg nekik, hogy a gyalogos a járdán van a legnagyobb biztonságban, az út egyik feléről a másikra való átjutás – lehetőség szerint – a gyalogátkelő helyen történjen. Mutassuk meg, hogyan kell helyesen és biztonságosan átkelni a zebrán!

„…hogy mindenki hazaérjen!”

Hozzászólások

abszolút rekorder
Hetvenévesen is költött a világ legidősebb tengeri madara
szigorítás / 7 órája
Közzétették a bővített bértámogatás érintett ágazatainak listáját
A kormány a bértámogatás kiterjesztésével jelentős támogatást nyújt a bezárás által érintett gazdasági ágazatok szereplőinek.
végre / 8 órája
Ismét van corgija Erzsébet királynőnek
Fejlesztés / 8 órája
Folytatódik a Magyar Falu Program: milliárdokból fejlődik Nógrád megye
Nagy Orsolya
most sem áll le / 8 órája
Emily Ratajkowski teljesen meztelen, nagy pocakkal is imádja a testét
koronavírus / 9 órája
Nem zárnak be a katolikus templomok, de szüneteltetik az istentiszteleteket Nógrád megyében
Nool
Egyházi élet / 9 órája
Ismét a digitális térben tartják meg istentiszteleteiket a reformátusok
szívmelengető / 9 órája
Családja és dédunokái adnak erőt a 90 éves nemti dédnagymamának
Gulyás Edina