Hallgassa élőben!
Fotó: Bors

Kiderültek a sokkoló részletek: halála előtt ezt élte át Kis Grófo koronavírusos édesapja

Kozák László Grófo, Kis Grófo édesapja 49 évesen halt meg. A fiatal énekes a kórházi ágyán tudta meg a fájdalmas hírt.

– A család és a barátok három keserves hete imádkoztak azért, hogy Nagy Grófo felgyógyuljon. Tegnap már úgy tűnt, hogy az Úr meghallgatta imáinkat, jobban lett és már nem volt szüksége lélegeztetőgépre sem. Értetlenül állunk mindannyian a történtek előtt. Erős volt a szervezete, hiszen legyőzte a kétoldali tüdőgyulladást. Aztán jött a telefon, hogy nincs többé… – nyilatkozta a Ripostnak a család barátja, aki most az összeomlástól félti a fiatal énekest.

Kis Grófo kórházban fekve tudta meg, hogy az édesapja elhunyt. El sem akarta hinni, hiszen éppen csak megnyugodott a hírtől, hogy jobban van.

– tette hozzá az ismerős.

Fotó: Nagy Grófo / Facebook

– Nagyon nagy a problémánk, lelkileg nehéz ezt most feldolgozni. Sajnos ez a koronavírus idáig fajult – nyilatkozta Kis Grófo, aki azt is elmondta: édesapja állapota ingadozó volt – írja a Bors.

Nagyon magas láza volt, az oxigénszintje kezdett alakulni, a levegő rendben lett volna, de sajnos jött megint a láz…

– mondta megtörten az énekes.

Kis Grófo arra kér mindenkit, vegyék komolyan a tüneteket, a koronavírus ugyanis nem játék – ezt sajnos megtapasztalta a család.

Kis Grófo édesapját, Kozák László Grófot, a roma közösség az autentikus cigányzene királyának tartotta. Ezen a felvételen is hallható milyen csodálatos hangja volt:

 

Hozzászólások

segítség a fiataloknak
Közel háromszázezer fiatal munkavállalót érint az szja-mentesség
Kisfia született / 25 perce
Borzasztó tragédia! Belehalt a szülésbe a tinédzser, aki nem is tudta, hogy terhes
Megszülte kisfiát, majd elhunyt az a tinédzser lány.
PR-cikk / 29 perce
Anyagi biztonságot is nyújtanak a Táncsicsban oktatott szakmák
Veres Edina
sikerült / 50 perce
Hatástalanították a világháborús bombát a Kerepesi úton
Pályázat / 1 órája
Komponáljon zenét régi magyar némafilmekhez!
koronavírus / 1 órája
A magyarok többsége már beadatná a szérumot
különleges látvány / 1 órája
Ezt látni kell! Havazott a Szaharában (videó)
lakberendezés / 1 órája
Ezekkel az ötletekkel nagyobb helyet varázsolhat a szekrényekbe