elismerés

2018.01.19. 21:52

Átadták a CÖF-CÖKA Szellemi honvédelemért díjait

A lengyel Gazeta Polska Klubok képviseletében a szervezet elnöke, Ryszard Kapuscinski, Lengyel Attila, a Civil Összefogás Fórum Miskolc Klub vezetője és Barsi Balázs ferences szerzetes vehették át a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Szellemi honvédelemért díjait a Civil Együttműködési Tanácskozás pénteki budapesti, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott találkozóján.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy Magyarország és Európa sokat köszönhet a szellemi honvédőknek.

A többi között rajtuk múlik, hogy az Európai Unió zászlaját továbbra is a kék alapon látható 12 csillag díszíti, vagy zöld színű lesz néhány félholddal – vélekedett. Vagyis a szellemi honvédők segítenek abban, hogy megőrizzük Európát európainak, Magyarországot pedig magyarnak – mondta a politikus. Közlése szerint a szellemi honvédelem, amely a szuverenitás védelmét is jelenti, azért is fontos, mert amikor Magyarország függetlensége kiteljesedett a történelem során, az ország szabadságával együtt bővült az egyén szabadsága és jóléte is.

Aki védi az ország szabadságát, az a demokráciát is védi egyben

- fűzte hozzá.

Az államtitkár úgy vélekedett, ha a szellemi honvédők aktívabbak lettek volna az elmúlt száz évben, távol tarthatták volna az országot a katasztrofális területveszteséggel végződő első világháborútól, a második világháborúban bekövetkező német megszállástól, majd a kommunizmustól.

Ez azt is jelenti egyben, hogy a nemzeti kormánynak egy tapodtat sem szabad engednie a nemzeti álláspontból

- mondta Rétvári Bence.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a szellemi honvédelem soha nem volt fontosabb, mint ma, amikor a honvédők azokkal állnak szemben, akik az Európai Uniót a népek olvasztótégelyévé akarják alakítani.

Fricz Tamás, a CÖKA kuratóriumi tagja úgy vélekedett, hogy a XXI. században a nemzetállam és a globális rend áll szemben egymással.

Az egyik oldalon a globalista koncepciót képviseli a többi között az Európai Bizottság, a német kancellár és a francia elnök, a másik oldalon az európai kultúra megőrzését a zászlajára tűző tábor áll, élen a visegrádi együttműködés országaival – mondta a politológus.

A találkozót videoüzenetben köszöntötte Bayer Zsolt. A publicista szerinte 2018-ban újra sorsdöntő időszakban kerül sor a választásra, amelynek nyomán talán örökre eldőlhet Magyarország sorsa.

A közép-európai ellenállás vezető ereje Magyarország, a magyar kormány és a magyar miniszterelnök – figyelmeztetett az újságíró.

Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a határon túli magyarok választójogának megvonására vonatkozó aláírásgyűjtésével alapjogot sért, ezért alkotmányellenes a kezdeményezése.

Stefka István, a pestisracok.hu portál lapigazgatója, a Békemenetek egyik szervezője azt mondta, hogy érik a Békemenet, mert „addig rángatják az oroszlán bajszát, amíg el nem indul”.

A külföldi ultraliberálisok szövetkeztek magyarországi kiszolgálóikkal, az „ötödik hadoszloppal”, hogy illegitimálják az országgyűlési választást – mondta Stefka István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában