Krimi

2023.07.24. 00:32

Pokoli tűz Rodoszon: egy ottani magyar elmondta, mit élnek át most (videó)

Hatodik napja nem tudják eloltani az erdőtüzet, már 19 ezer embert evakuáltak a szigetről.

Forrás: MTI

Hatodik napja tombol az erdőtűz a magyarok által is kedvelt görög szigeten. A görög kormány közlése szerint már 19 ezer embert evakuáltak a szigetről – közülük 16 ezret szárazföldön, háromezret pedig vízi úton keresztül.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerint 91 magyart érint az evakuáció, de ez a fejlemények függvényében változhat. Az utazási irodák tájékoztatása szerint jelenleg 400 magyar turista lehet a szigeten, akik közül az athéni nagykövetség jelenleg 110 fővel áll kapcsolatban.

A magyar turisták által is kedvelt Lindosz település egyik szállodájában dolgozik Peresztegi Virág, akit a veol.hu szólaltatott meg a helyzetről.

– A hét elején a sziget közepén gyulladt ki először az aljnövényzet, ez még kevésbé érintette a turisták által látogatott részeket, csak a füst és az időnkénti áramszünet jelezte a bajt. 

Tegnap (szombaton) a koradélutáni órákban keletkezett egy másik tűzfészek, szintén a sziget belsejében Lindosz település közelében, és ezekben a percekben (vasárnap délután) is délnyugatra terjed, este elérte Kiotari strandját. Kiotarit és a közeli Lardoszt kora délután kiürítették. Személyi sérülésről nem tudunk.  Éjszaka folyamán úgy tűnt, sikerül a második gócponttal felvenni a harcot, de napközben újra felerősödött, erősen érzékelhető füstöt és pernyét hord a szél.

Mi körülbelül 10 kilométerre vagyunk a tűztől. A helyi lakosok már hozzászoktak a problémához, sajnos minden évben előfordul. Begyakorolt protokoll alapján az éjszaka folyamán Lindosz és Kalathosz településről is evakuálták a turistákat. A tűz terjedésének útjában álló, vagy füst miatt veszélyeztetett településekre már a kora délutáni óráktól nem lehetett behajtani, csak a kimenekítést szolgáló üres buszokat engedte a rendőrség. A lakosságot Arhangelosz és Rhodosz városok felé terelték, vitték. 

Sajnos nem látok nagy esélyt belátható időn belül arra, hogy normalizálódik a helyzet. Az utazásszervező az összes ide tartó járatát törölte. Reggel a szél 180 fokot fordult, újból felszította a tüzet, elérve a turisztikai területeket. A folyamatos kommunikációt nehezíti a visszatérő áramszünet 

– mondta Peresztegi Virág.

Újabb görög szigetet evakuálnak

Kiadták az evakuálási parancsot a Görögországhoz tartozó Korfun is. A közösségi oldalakra feltöltött videófelvételek szerint hatalmas erdőtüzek tombolnak a sziget északi területein: a lángok már Magoulades első házait is elérték – írja a Magyar Nemzet.

A görög parti őrség tájékoztatása szerint Niszaki strandjáról legalább 59 embert menekítettek ki, ám újabb evakuálási parancsokat adtak ki egy sor településre.

A Korfun nyaraló turisták arról számoltak be, az érintett területeken káosz alakult ki, miután az első nagy füstfelhőket észlelték.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!