Évforduló

2024.05.17. 17:54

Várostörténet: kiállítást nyitottak, az elmúlt százhúsz évet mutatják be szécsényi fotókon

A Szeretlek Szécsény Csoport! és a város önkormányzatának jóvoltából Szécsény várossá nyilvánításának 690. évfordulója alkalmából várostörténeti fotókiállítást nyílt a Városi Művelődési Központ Szabó István Galériájában. Az egész nyáron nyitva tartó tárlaton bemutatott 120 kép a várostörténet elmúlt 120 évét mutatja be.

Lászlók Judit

A kiállítás megnyitója a Fébé Társulat növendékeink műsorával kezdődött, amelyben Kovács Kristóf Vihar Béla a „Változatok a szülőföldre” című versét szavalta el, míg Németh Dorka a „Rozsdafény” című dalt adta elő. Ezután Csukáné Szerémy Andrea a város alpolgármestere és egyben a Szeretlek Szécsény Csoport! alapítója mondott köszöntőt.

Várostörténeti kiállítást nyitottak Szécsény elmúlt több mint egy évszázadát elevenítve fel
Fotó: Lászlók Judit / Forrás: Nool.hu

– Engedjék meg, hogy a köszöntőm elején, az elhangzott dal által inspirálva szóljak Önökhöz. A rozsda és a fény a dalban a művészet kifejezőeszközeként került egy szóösszetételbe. A művészetben a rozsda a inkább az elhasználódást, a lepusztulást jelenti. A fény pedig a nem csak az emberi szemmel érzékelhető elektromágneses sugárzás, hanem a költészetben ez a szó egy erőteljes szimbólum. Szimbolizálja a reményt, a tisztaságot, a megvilágosodást. Itt a Szabó István Galériában a múlt vesz körbe bennünket, amely hordozza a rozsdát, de előrevetíti a fényt – fogalmazott az alpolgármester, majd kihangsúlyozta, hogy Szécsény a benne élőktől él és lüktet. A városban élők emlékezetéből, a régi nemzedékek hagyatékából és az elkövetkező nemzedékekre hagyott épített tárgyi és szellemi örökségből áll.

Több mint háromezer fotót gyűjtöttek össze a csoport tagjai

Kiemelte, a most kiállított fotók megőrizték az elmúlt 120 év emlékét. Bár lettek volna még ettől is régebbi képek például az 1705-ös Rákóczi országgyűlés 200. évfordulójáról, de a kinagyításuk nagymértékben rontanak a fotók minőségén, ezáltal pedig a tárlat által nyújtott élményt is. Csukáné Szerémy Andrea a köszöntőjében kitért arra is, hogy az interneten 5 évvel ezelőtt alakult meg a Szeretlek Szécsény Csoport!, amelyben kollektív muzeológiát végeznek az aktív tagok, ennek köszönhetően több mint háromezer fotót gyűjtöttek össze. Majd ebből válogatták ki azt a 120 fotót, amit a kiállításon is megtekinthetnek a résztvevők.

A kiállítás egyik fontos célja a múltidézés

Rámutatott továbbá arra is, hogy más településektől eltérőn ezen a várostörténeti tárlaton a fotók kerültek a középpontba, így nem feliratozták és egészítették ki azokat olyan adatokkal, mint az évszámok vagy éppen a nevek. 

– A kiállítás célja, hogy idézzünk fel valamit a múltból, mert Szécsényt ez teszi Szécsénnyé – mondta Csukáné Szerémy Andrea, majd köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a több mint háromezer fotó összegyűljön, illetve az ebből létrejövő kiállítás megvalósuljon. Végül pedig megnyitotta a tárlatot, amelyet egész nyáron megtekinthetnek majd az érdeklődők a Szabó István Galériában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában