Nool.hu videó

2024.02.15. 16:25

Madách Imre tiszteletére rendeztek kiállítást a salgótarjáni múzeumban (videó)

Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Madách Imre tiszteletére rendezett kiállítást február 15-én, csütörtökön, 10 óra 30 perckor a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban.

Sipos Nina Vivien

Az ember tragédiájának illusztrációit is láthatja a közönség. Képzőművészeti alkotásokból nyílt kiállítás a Madách év jegyében

Forrás: Nool.hu

Fotó: Hüvösi Csaba

A „Mivé leszek - majd látja a világ” című, Madách Imre tiszteletére megrendezett kiállítás átadón köszöntő beszédet mondott többek között Mustóné Krajcsi Mónika kulturális menedzser, dr. Shah Gabriella múzeumigazgató, Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere és dr. Kovács Anna irodalomtörténész, aki hivatalosan is megnyitotta a tárlatot az érdeklődők előtt. 

– Ugyan tavaly volt a Madách Imre emlékév, rengeteg program is foglalkozott a 200 éves évfordulóval, de az írót és Az ember tragédiáját ünnepelni minduntalan van okunk, hiszen továbbra is aktuális és örök – közölte dr. Shah Gabriella, hozzáfűzve: – Az elmúlt évben sokat tanultunk a költőről, holott azt hittük, hogy már mindent tudunk, de meggyőződésem, hogy mindig tanulhatunk valami újat, valami meglepőt. Ezért készült ez a kiállítás, hogy jobban megismertessük az emberekkel a magyar irodalom egyik legnagyobb alakját a művészet ezen ágán keresztül – nyilatkozott a múzeumigazgató hírportálunknak. 

Áttekinthetjük a kultúrához való viszonyunkat

– Ezek az alkalmak lehetőséget kínálnak városunk számára, hogy áttekintsük a kultúrához való viszonyunkat, ugyanakkor arra is, hogy ezek a szerzők és életműveik élő, jelenvaló részeivé váljanak közösségünk kulturális életének – fogalmazott köszöntő beszédében Fekete Zsolt, hozzátéve: – Nem kétséges az az alapelv, hogy szellemi értékeink között itt Nógrád vármegyében Madách Imre emberi és művészi hagyatéka meghatározó jelentőségű. Az ember tragédiájának halhatatlan írója, a magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója iránt kimutatott mély tiszteletünk természetes és különösen indokolt.

Mint mondta a polgármester, a költő élete örökre összeforrt Nógrád vármegyében, hiszen nem csupán a mi vidékünkön született 1823-ban, de Alsósztregován alkotta meg legjelentősebb drámai műveit, illetve alig negyvenegy éves korában itt is hunyta le végleg szemeit. 

Fontos a cselekvő részvétel a Madách-kultusz ápolásában

– Számunkra a Madách-kultusz fő jellemzője a tiszteleten túl a cselekvő, tevékeny részvétel Madách Imre örökségének ápolásában és gondozásában. Ezt szolgálja a múzeum megnyíló tárlata is, amely saját gyűjteményének, a költő inspirálta alkotásaiból mutat be egy reprezentatív válogatást – mondta Fekete Zsolt.

Az ünnepélyes rendezvényen számos érdeklődő vett részt, akik dr. Kovács Anna irodalomtörténész mély és jelentőségteljes gondolatait követően megtekinthették a kiállított műremekeket. Jelen voltak a különleges alkalomból a múzeum munkatársai, továbbá a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium tizenegyedik osztályos tanulói is megcsodálhatták Farkas András, Feledy Gyula és Réti Zoltán festőművészek által elkészített grafikákat, tusrajzokat, rézkarcokat, akvarell festményeket és  szobrászati alkotásokat. 

A tárlaton olyan illusztrációkat lehet látni, amelyek nagy része Madách Imre fő művének, Az ember tragédiájának ikonikus jeleneteit ábrázolják. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában