Kiállítás

2024.05.11. 12:45

Telek Balázs művészetét mutatja be a Balassagyarmaton megnyíló kiállítás

Zolnyánszki Zsolt, a Jánossy Képtár vezetője és kurátora portálunkhoz eljuttatott közleményében tudatta, hogy Telek Balázsnak, Balogh Rudolf-díjas fotóművésznek és Horváth Endre-díjas képzőművésznek nyílik meg az életműkiállítása „Az égi lajtorjás” címmel május 11-én, szombaton 17 órakor a Jánossy Képtárban.

Lászlók Judit

A tárlat Telek Balázs születésének 50. évfordulójára készült, amelyet Kóczán Gábor fotóművész, a TEKODEMA Fotográfiai Csoport tagja és ifj. Telek Zoltán Horváth Endre-díjas művésztanár nyit majd meg.

Zolnyánszki Zsolt a közleményben így fogalmazott: Telek Balázs érthetetlenül rövid, de intenzív életéből nagyon sok kép született. Rengeteget dolgozott, folyamatosan gondolkodott, érteni próbálta a világot, és benne az embereket, a kapcsolatokat, az élet leghétköznapibb jelenségeit. Folyamatos útkeresésben, állandó kísérletezésben élt. Nyughatatlan kíváncsisággal figyelt, és egy tudós elszántságával kereste a megfelelő formát, illetve technikát, aminek segítségével a látottak és a megéltek képpé válhattak. Hitt abban, hogy a művészet, amely egyszerre teremt gondolatokat és érzelmeket, a mindennapjaink része.

Telek Balázs 2015-ben hunyt el

A galériavezető kifejette továbbá, hogy Telek Balázs életműve befejezetlenségében lett teljes, képei már tőle függetlenül élnek, viszik tovább üzeneteit, ajándékait, amiket mindannyiunknak itt hagyott.

„Képeiben annak lehetünk szemtanúi, résztvevői, befogadói, ahogy az alkotó ember az élet mélyére néz, meglátja és számunkra is láthatóvá teszi mindazt, ami igazán fontos. Teszi mindezt felkészültséggel, folyamatos tanulással, kísérletezéssel, aprólékos munkával, alázattal, rendíthetetlen hittel abban, hogy mindig van helyes nézőpont, ahonnan összeáll a kép. Olykor több is – olvasható a közleményben.

A megnyitót követően, 19 órától koncertet ad majd a Gáspár Károly Trió. A tárlatot egészen június 15-ig, szombatig tekinthetik meg az érdeklődők a Jánossy Képtárban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában