TeSzedd!

2024.04.29. 07:54

Megteltek a zsákok, megszépültek a közterületek Bátonyterenyén

Összegyűjtötték a szétdobált szemetet Bátonyterenyén. Az országos TeSzedd! akcióban több csapat is részt vett, munkájuk nyomán megteltek a zsákok és megtisztultak a közterületek.

Gulyás Edina

Gyülekeznek az önkéntesek a városháza előtt

Fotó: Beküldött

A héten zajlott az országos szemétszedési akció, amihez a Bátonyterenyei Közművelődési Nonprofit Kft. mellett a helyi polgármesteri hivatal munkatársai is csatlakoztak idén.

– A Fáy András Középiskola diákjaival kiegészülve közel hetvenen gyűjtöttük zsákokba a hulladékot a Városháza körül, a Mátra-lakótelepen és a Milleneumi parkban. Ezekről a területekről érkezett a legtöbb jelzés, de nem volt olyan sok dolgunk, mint vártuk. Összesen 21 zsákkal gyűjtöttünk össze – tájékoztatta portálunkat Bakóné Dávid Judit, az intézményirányítási és szervezési osztály vezetője.

Sok kukát kihelyeztek már, de ezt nem mindenki veszi figyelembe

Hozzátette: főleg papír és műanyag hulladékot, alumínium dobozokat és textil került a zsákokba és nagyon sok cigarettacsikk volt szétdobálva. Annak ellenére, hogy sok szemetes kuka van kihelyezve a városban, nem mindenki veszi a fáradtságot, hogy azokba dobja a felesleges csomagolóanyagot. 

A kisterenyei városrészen, a Flóra-szobor körül és a környező utcákban a közművelődési kft. és a II. János Pál pápa katolikus iskola diákjai szedték a szemetet, hozzájuk bárki csatlakozhatott. Maruzs-Molnár Ágnes, a kft. ügyvezetője is hasonló tapasztalatokról számolt be, mint mondta nem volt annyira szennyezett a terület. Bíznak abban, hogy az évről-évre megrendezett akció eléri a célját és a helyiek odafigyelnek lakókörnyezetükre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában