Interjú

2024.04.23. 17:23

Kiegyensúlyozott kapcsolatokat épít az erőszakmentes kommunikáció a nógrádi szakember szerint

Sokat javíthatunk emberi kapcsolataink minőségén, ha szavainkat tudatosan megválasztva erőszakmentes kommunikációra törekszünk. A szemléletet bárki elsajátíthatja, annak lényegét kéthetente klubfoglalkozás keretében Bátonyterenyén is megismerhetik az érdeklődők. Az összejöveteleket Sőregi Katalin vezeti, a módszer alapjairól vele beszélgettünk.

Gulyás Edina

Sőregi Katalin a módszert a kéthetente tartott összejöveteleken ismerteti meg a résztvevőkkel

Fotó: Beküldött

– Mikor találkozott az erőszakmentes kommunikációval?

– Tizenkét évvel ezelőtt, egy magánéleti válság miatt kerültem kapcsolatba ezzel a szemlélettel. Nehéz érzések kavarogtam bennem és nem igazán értettem mindez miért történik velem. Szerettem volna tisztán látni abban, hogy miért alakult úgy az életem. Elég hamar rátaláltam az erőszakmentes kommunikációra, aminek segítségével az érzéseim mögé tudtam nézni, megértettem mik motiváltak engem és a körülöttem lévőket. Akkor került a kezembe a Hidak egymáshoz című kiadvány, amiben Rambala Éva, az erőszakmentes kommunikáció egyik legismertebb magyarországi oktatójának írását olvastam el. Annak kapcsán egy belső hívást éreztem arra, hogy ezt a technikát és szemléletet megismerjem. 

– Mi az erőszakmentes kommunikáció lényege?

– Ez egy szemlélet, ahogy figyelem a saját és mások kommunikációját. Jellemzője, hogy tudatosan választom meg a szavaimat. Gyakran előfordul ugyanis, hogy felötlik bennünk egy gondolat és máris közöljük azt a másikkal. Nem is foglalkozunk azzal, hogy az a mondat esetleg rombolni fogja a kapcsolatot, mert a másik nem a lényeget hallja ki belőle. Aki ezt a szemlélelet elsajátítja igyekszik olyan szavakat használni, amik építik a kapcsolatot. Próbálja megérteni azt is, hogy a másikat mi motiválja egy-egy helyzetben.

Magunkat és a saját érzéseinket figyeljük

– Valamennyi kapcsolatunkban tudjuk ezt a szemléletet alkalmazni?

– A kapcsolatain zömében tudjuk ezt érvényesíteni, inkább ott húznám meg a határt, hogy képes vagyok-e minden kapcsolatomat ilyen minőségben élni. Vannak olyan helyzetek, amikor fáradtak vagyunk, vagy sok stressz ér, akkor sokkal nehezebb tudatosnak maradni és alkalmazni. Az erőszakmentes kommunikáció azt szorgalmazza, hogy elsősorban magunkat és a bennünk lévő érzéseket figyeljük meg. Alapvetően elég, ha az egyik fél ismeri a módszert, mert az is hozzájárul a minőségi kapcsolatok építéséhez. 

– Gyakorlatilag saját nézőpontunk megváltoztatásával alakítunk másokat? 

– Nem tudunk másokat kontrollálni, legfeljebb hatással lehetünk egymásra. Ennek nagyon jó eszköze az erőszakmentes kommunikáció. Gyakran szeretnénk megváltoztatni másokat, erre azonban esélyünk sincs. Azonban ha elkezdünk az erőszakmentes kommunikáció által ajánlott szükségletekben gondolkodni, és nem másoktól várjuk a megváltást, akkor hatással tudunk lenni egymásra.

 A különböző nézetek miatt nem kell szemben állni egymással

– Az erőszakmentes kommunikáció segít azonos nézőpontra helyezkedni másokkal?

– A szemlélet, amit Marshall Rosenberg dolgozott ki, alapvető célja, hogy kapcsolatainak kölcsönösen megértőek és békések legyenek. A mai világban kevésbé kapcsolódunk egymáshoz, kevesebb igazán jó emberi kapcsolatot ápolunk és akár még családon belül is felbukkannak komoly konfliktusokat felvető témák. Ez a módszer segít abban, hogy rálássunk: a különböző nézetek miatt nem kell szemben állni egymással. 

– Bátonyterenyén most van arra lehetőség, hogy a szemléletet jobban megismerjék az érdeklődők. 

– Kéthetente keddenként 17 órától az Ady Endre Művelődési Központban erőszakmentes kommunikáció klubot tartunk. A tíz alkalmas programsorozatba bármikor be lehet kapcsolódni, az összejövetelek külön-külön is adhatnak olyan ismereteket a résztvevőknek, amit tudnak hasznosítani a mindennapokban. De minél több foglalkozáson jelen van valaki, annál többet tud hazavinni.

Mindannyian tápláló emberi kapcsolatokat szeretnénk

– Kinek ajánlott az erőszakmentes kommunikáció?

– Véleményem szerint mindenkinek, hiszen mindannyian tápláló emberi kapcsolatokat szeretnénk. Szegényebbé tesz bennünket, ha elzárkózunk azoktól. Akkor lenne a világunk igazán teljes, ha szerető közösségben élhetnénk. Mégsem merünk nyitni a közösség felé, miközben arra vágyunk, szeretettel kapcsolódjunk egymáshoz, hogy olyan közösség részei lehessünk, ahol jól érezzük magunkat, ahol szeretetet tudunk adni, ahol azt elfogadják és viszonozzák is. Nincs ennél boldogítóbb!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában