Top 10

2024.01.22. 06:50

Új rendőrkapitány, bűnözők és balesetek – ezeket olvastátok a legtöbben múlt héten

Összeválogattuk a hét legolvasottabb cikkeit nektek. Íme, ezek voltak az elmúlt 168 óra legfontosabb eseményei Nógrád vármegyében.

Nool.hu

10. A salgótarjáni születésű Alapi István által alapított – és soraiban több megyei kötődésű zenészt is felvonultató – Alapi Power Band volt a vendége a napokban az ország egyik legnépszerűbb showműsorának.

9. Ismeretátadás, nyitottság, egymásra figyelés és a kommunikáció – ezek segíthetnek abban, hogy ne esőemberként tekintsünk azokra az embertársainkra, akik autizmus spektrumzavarral élnek hazánkban. Mindezt Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke fogalmazta meg.

8. A rendőrök befejezték annak a közlekedési balesetnek a vizsgálatát, amelynek következtében hárman életüket vesztették.

7. Télidőben sokak kedvelt szórakozása a madarak etetése. Az egymás mellett látható fajok jó alkalmat adnak azok megkülönböztetésére is.

6. Dr. Ottmár Piroska tartott előadást „Változások az egészségügyi ellátásban” címmel kedden délután a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ Közösségi terében, amelyet a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének az Egészség Klubja szervezett.

5. Több bűncselekménynél is intézkedtek szűkebb hazánk rendőrei az elmúlt héten – közölte portálunkkal Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

4. Andó Erzsébetként született, Ringeisen Andrásnéként él, de mindenki csak Cimbi néniként ismeri. Sok korábbi tanítványa választotta a testnevelői pályát a még mindig aktív dédnagymamának köszönhetően, aki január 18-án ünnepelte 75. születésnapját.

3. A közgyűlés teljes egyetértésben szavazta meg továbbá, hogy a Salgótarjáni Rendőrkapitányság élére Bárnai Balázs rendőr alezredes kerüljön, aki jelenleg a Szécsényi Rendőrkapitányságon teljesít szolgálatot kapitányságvezetőként. 

2. Két autó ütközött össze múlt csütörtökön balassagyarmati körforgalomnál, fél pályán haladt a forgalom.

1. Életének 41. esztendejében elhunyt Romhányi István, a Palóc Mentőcsoport tagja. Romhányi István alapító tagja volt a Nógrád vármegyében 2012-ben létrejött Palóc Mentőcsoportnak, amellyel háromszor is sikeres nemzeti minősítő vizsgát tett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában