Támogatás

2023.03.10. 17:29

Jótékonysági bált rendeztek a salgótarjáni középiskolában

Nagy érdeklődés övezte a napokban a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Technikum aulájában szervezett jótékonysági bált.

V. E.

Alapi István, az Edda zenekar gitárosa volt a bál sztárfellépője

Forrás: Beküldött

Bozó János, az intézmény igazgatója elmondta: a GT Támogatói Bál nevet viselő rendezvényt 2019-ben hívták életre, azonban a kezdeményezésüket a Covid–19-világjárvány miatt kénytelenek voltak éveken át parkolópályára állítani. 

– Idén lehetőségünk nyílt ismét megrendezni az eseményt, amellyel mások mellett például a kollégákat, a szülőket, az iskolánk volt tanulóit és támogatóit is szerettük volna megszólítani. A jó hangulatban telt programot tanulóink tánca nyitotta meg, majd a vacsorát követően a hajnalig tartó mulatság alatt Simon Tamás gondoskodott a zenéről – mondta Bozó János. 

Az est meglepetésvendégként Alapi István, az Edda zenekar gitárosa játszott a bál több mint száz résztvevőjének. Erről a művész maga is megosztott egy videót a közösségi oldalán. Mindemellett a vendégek körében szintén nagy sikert aratott a tombola, amelyre mind magánszemélyektől, mind vállalatoktól megannyi felajánlás érkezett. Így a felajánlások között akadtak különböző szerszámok, háztartási gépek, ékszerek, vásárlási, utazási utalványok, színházi és uszodai belépők, sőt még torta is. 

Az igazgató a rendezvényük céljával kapcsolatban kiemelte, hogy mennyire fontos a személyes kapcsolatok ápolásának a szülők, a cégek és egyéb partnerek között is. Bozó János véleménye szerint a bál sikere alátámasztja, hogy a közel hetven évvel ezelőtt megalapított technikum jelen van a helyi köztudatban, illetve hogy a „GT-s nagycsalád” valóban létezik. 

A Stromfeld támogatói bálján befolyt összegből folytatják a diákok folyosói szekrényeinek felújítását, amely munkát már a 2019-es jótékonysági mulatság bevételéből elkezdték megvalósítani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában