Mulasztás

2023.11.13. 11:19

Évekig nem fizetett gyerektartást a szécsényi apa – fogházbüntetést kaphat

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 42 éves szécsényi férfival szemben, aki három gyermeke után több millió forint gyermektartásdíj hátralékot halmozott fel.

Gerhát Karina

A vádirat szerint a férfi és egykori felesége 2017-ben elváltak. Házasságuk alatt három fiúgyermekük született, a Balassagyarmati Járásbíróság a bontóper végén a csemetéket az édesanya gondozásában helyezte el, az apát pedig összesen havi 90 ezer forint gyermektartásdíj fizetésére kötelezte – tudtuk meg a Nógrád Vármegyei Főügyészség portálunkhoz eljuttatott közleményéből.

Mint arról beszámoltak: az édesanya 2019-ben végrehajtási eljárást kezdeményezett, mert az apa nem fizette a megítélt összeget, 2022-ben pedig az anya rendőrségi feljelentése alapján büntetőeljárás is indult a férfi ellen. A vádlott 2019 áprilisa óta önhibájából nem tett eleget a gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének, így összesen 4 millió 650 ezer forint hátraléka keletkezett.

Az ügyészség tartási kötelezettség elmulasztásának vétségével vádolta meg az apát, amelyben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában