Cikksorozat

2024.05.15. 09:06

Több súlyos bűncselekmény is megvalósulhatott Karácsony 2019-es kampányában

Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője feljelentést tett a Nemzet Adó- és Vámhivatalnál az ügy kapcsán – számol be róla a Magyar Nemzet.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond A városfejlődés 20 éve az EU-ban című konferencián a Gödöllői Királyi Kastélyban 2024. május 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Költségvetési csalás, pénzmosás, hűtlen kezelés, valamint hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyui Főigazgatóságánál Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője – írják

A politikus szerda reggel a közösségi oldalán posztolt videóban ismertette a lépését, amelynek alapját a Magyar Nemzet szombati cikkében szereplő terhelő adatok és a bemutatott dokumentumok szolgáltatták. 

A lap részletes tényfeltáró írást közölt arról, hogy Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányát külföldi forrásból finanszírozták. A pénz egy gépjármű-bérbeadással foglalkozó cégen keresztül érkezett, majd a Városházán dolgozó közvetítő segítségével Perjés Gáborhoz, a főpolgármester bizalmasához, a kampányt bonyolító Mindenki Budapestért (Mibu) Egyesület irányítójához került, aki több alkalommal, összességében több tízmillió forintot befizetett a Mibu bankszámlájára. 

A szerkesztőséghez feltehetően Karácsony Gergely közvetlen bizalmi köréből kiszivárogtatott információcsomag része volt, sok egyéb dokumentum – belső levelezések és hangfelvételek – mellett több jegyzőkönyv is, amelyek a Mibu egyesület állítólagos adománygyűjtő dobozainak felnyitásáról készültek. 

Mindezek alapján Budai Gyula azt a gyanút fogalmazta meg a feljelentésében, hogy Karácsony Gergely és köre a 2019-es önkormányzati választási kampányban törvénytelen módszerekkel, több jogszabályt is megsértve használt fel tetemes mennyiségű pénzt. 

A feljelentésben szereplő bűncselekmények elkövetésének gyanújáról beszélt hétfőn a lapnak nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán is. Az alkotmányjogász szerint amennyiben a cikkben leírtak bizonyítást nyernek, úgy a Bakony Rental Kft. ügyvezetője hűtlen kezelés és sikkasztás miatt felelhet, valamint a cég vezetése és Perjés Gábor is érintettek lehetnek pénzmosás és költségvetési csalás bűntettének elkövetésében. 

A teljes cikk a részletekkel IDE kattintva olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában