Izland

2023.12.19. 11:18

Látványos videón, ahogy megindult a kitörés

Megnyílt a pokol: látványos videókon, ahogy kitör az izlandi vulkán, egy települést ki kellett üríteni a veszély miatt – írja a Mandiner.

MW

Lávafolyam fénye világítja be az éjjeli égboltot a Reykjanes-félszigeten, Grindavík délnyugati halászvárostól mintegy 4 kilométerre 2023. december 18-án, miután késő este 3,5 kilométeres repedés keletkezett a földfelszínen. A hasadék hossza azóta nőtt, jelenleg másodpercenként mintegy 100-200 köbméternyi láva lövell ki rajta. A félszigeten hetekkel korábban észlelt, vulkánkitörés veszélyre figyeleztető szeizmikus tevékenység miatt a hatóságok novemberben átmenetileg kiürítették a várost.

Forrás: MTI/AP/

Fotó: Marco Di Marco

Kitört Izlandon a Reykjanes vulkán – közölte a szigetország meteorológiai szolgálata, amelyet a Guardian szemlézett. Szeizmológusok szerint a tűzhányó jelenleg is 100-200 köbméter lávát köp fel.

A kitörés pillanatát is megörökítették a webkamerák.

A helyzet miatt egy közeli települést, Grindavikot teljesen ki kellett üríteni. 

Mivel több hete voltak már jelzések a Reykjanes aktivitását illetően, ezért az evakuáció még novemberben történt meg, épp időben, ugyanis 24 óra alatt több mint 1000 földrengést regisztráltak a térségben.

A kitörésről látványos videófelvételek is készültek.

Vulkánkitörés kezdődött Grindavík mellett. Nem tudjuk, mekkora károkat okozhat

– írta a Facebookon Gudni Jóhannesson izlandi elnök az MTI híre szerint, hangsúlyozottan arra kérve a lakosságot, hogy kövesse a polgári védelem utasításait. Az izlandi kormány keddi közleménye szerint a kitörés nem jelent életveszélyt.

A Reykjavíktól 40 kilométerre délnyugatra fekvő Grindavíkot már hetek óta fenyegette a vulkán kitörése. Novemberben a falu mintegy 3700 lakosát evakuálták, és a közeli idegenforgalmi látványosságot, a Kék Lagúnát is lezárták, amit egyébként éppen a hétvégén nyitottak meg újra a látogatók előtt.

 

A hétfő éjszakai vulkánkitörést követően Keflavik nemzetközi repülőterének forgalmát nem állították le, de számos érkező és induló járatnál késéseket jeleztek. Izlandon 33 aktív vulkánrendszer található, Európában a legtöbb, és átlagosan minden negyedik-ötödik évben történik vulkánkitörés. A Reykjanes-félszigeten a Fagradalsfjall tűzhányó közelében a közelmúltban három kitörés történt: 2021 márciusában, 2022 augusztusában és 2023 júliusában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában