Jemeni polgárháború

2019.12.05. 06:04

Iránhoz köthető rakétaalkatrészeket foglalt le egy amerikai hadihajó

Teheránnak tilos a Biztonsági Tanács jóváhagyása nélkül fegyvereket szállítani, eladni vagy átadni az ország határain túlra.

Feltehetően Iránhoz köthető korszerű rakétaalkatrészeket foglalt le egy amerikai hadihajó az Ománi-öbölben – közölték amerikai illetékesek szerdán, miközben Donald Trump elnök kormánya folyamatosan nyomást gyakorol Teheránra, hogy megfékezze ténykedését a térségben.

A nevük elhallgatását kérő tisztségviselők azt mondták, hogy a Forrest Sherman romboló a múlt héten tartóztatta fel azt a kishajót, amelynek fedélzetén az amerikaiak az említett alkatrészeket találták. A kishajó legénységét átadták a jemeni parti őrségnek a rakétaalkatrészek pedig mostanra az Egyesült Államok birtokában vannak – tették hozzá. Az első információk szerint a szállítmány Jemenbe tartott, s azt az Iránnal szövetséges húszi lázadóknak szánták.

Amerikai hadihajók az elmúlt néhány évben máskor is fogtak már el a húszi lázadó erőknek szánt iráni fegyvereket. A mostani zsákmány ezektől abban különbözik, hogy fejlett (technológiájú) alkatrészekről van szó – mondták az amerikai illetékesek.

Az ENSZ egyik határozata értelmében Teheránnak tilos a Biztonsági Tanács jóváhagyása nélkül fegyvereket szállítani, eladni vagy átadni az ország határain túlra. A világszervezet egy másik, a jemeni polgárháborúra vonatkozó határozata pedig megtiltja a húszi hadurak fegyverekkel való ellátását.

A jemeni konfliktus Szaúd-Arábia és Irán közvetett háborúja, amelyben Teherán a síita húszi lázadókat, Szaúd-Arábia pedig a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erőket támogatja.

A húszik helyi üzemekben állítják elő fegyverzetüket, a külföldi technológiát és az alkatrészeket pedig Iránból vagy máshonnan csempészik be az országba. Hatalmukba kerítették emellett a jemeni hadsereg hagyományos fegyverzetének egy részét, köztük Scud rakétákat, amikor 2014 végén elfoglalták a fővárost.

A háborúban részt vevő szaúdi vezetésű koalíció idén júniusban olyan adatot közölt, amely szerint a húszik 226 ballisztikus rakétát vetettek be a háború kezdete óta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában