Labdarúgás

2024.05.02. 20:30

A Vizslás és a Héhalom jutott a döntőbe

A Vármegyei Kupa elődöntőit rendezték meg tegnap délután Vizsláson és Héhalomban.

Langa Attila

A másodosztályú Vizslás együttese magabiztosan vezeti a bajnokságot, és már három (Bátonyterenye, Érsekvadkert és Építők KC) első vonalban szereplő csapatot is búcsúztatott a megyei kupasorozatban. Ezek fényében a Diósjenőnek sem volt könnyű dolga a vizslási „oroszlánbarlangban”. Ez az első percektől érezhető volt a találkozón, hiszen a hazaiak nem bíztak semmit a véletlenre és négy gólos előnnyel vonulhattak szünetre a gyengén muzsikáló vendégekkel szemben. A fordulás után kicsit jobb játékot mutatott a diósjenői csapat, de köszönhető volt ez annak is, hogy  vizslásiak már hétvégére tartalékoltak.

A Héhalom csapata jól erősített a télen, így több helyezéssel is előrébb jutott a vármegyei I. osztály alapszakaszának végére. A Magyar Kupa főtáblára kerülés hatalmas siker az egyesületnek, amelyre joggal lehetnek büszkék, de minden bizonnyal a Vármegyei Kupa elhódítása is ott lebeg a szemük előtt, amelyhez a megyei első vonal legfőbb bajnokesélyesén keresztül vezethetett tovább az út. Ennek érdekébe meg is tettek mindent a héhalmiak, és az utolsó pillanatokban meg is lett az eredménye, hiszen sikerült betalálniuk a karancslapujtői kapuba.

Nógrád Vármegyei Kupa, 5. forduló, elődöntők:
Vizslási SE – Diósjenői SE 5–1 (4–0)
Vizslás, 170 néző. Vezette: Gecse Z. (Kis Zs., Kis G.)
Vizslás: Kotroczó – Oláh F. (Babka, 61.), Miklós, Sólyom, Oláh Z. (Czutor, 46.), Stark (Bata Ge., 82.), Bata Gá., Pócsa, Tóth (Kisbali, 61.), Bozó, Novák (Varga, 69.). Edző: Bujtár Tamás. Diósjenő: Tóth – Varga M., Varga N., Szabó, Pikács, Pincze, Csabuda (Bőgér, 57.), Krajcsek (Sebők, 68.), Balga, Lami, Monostori. Játékos-edző: Bőgér Dávid. Gl.: Bata Gá. (10., 88.), Stark (8.), Novák (24.), Oláh F. (44.), ill. Sólyom (öngól, 75.). Sárga lap: Stark, ill. Csabuda, Varga N.

Bujtár Tamás: – Óriási gratuláció a játékosaimnak, nem csak a mai fantasztikus eredményhez, hanem az egész kupaszerepléshez. Négy megye egyes csapatot is sikerült kiejteni a kupasorozatba, teszem hozzá, hogy teljesen megérdemelten vagyunk ott a döntőben és az országos főtáblán. Szerencsés vagyok, mert kiváló játékosaim vannak. Nagyon fegyelmezettek voltunk az első félidőben és amit megbeszéltünk, azt a srácok maradéktalanul betartották. Második félidei játékunk nem volt az igazi, van hiányérzetem a sok elpuskázott lehetőség miatt, viszont a védekezésünk teljesen rendben volt, hiszen szinte kapura lövés nélkül tartottuk ellenfelünket. Sok néző látogatott ki a mérkőzésre, akiknek nagyon köszönjük a biztatást és a vezetőségnek a támogatást. Bőgér Dávidnak és a diósjenői csapatnak köszönjük a sportszerű mérkőzést, sok sikert kívánok nekik a bajnoki rájátszásban és az országos főtáblán.

Bőgér Dávid: – Sajnos ezen a mérkőzésen még a megye hármas színvonalat sem ütöttük meg. Négy gólt rúgattunk az ellenfelünnkel az első félidőben és lélektelen játékot mutattunk.  A hazaiak minden lehetőséget kihasználtak, jó kis csapat, az tény, mi pedig tálcán kínáltuk nekik a lehetőségeket. A második játékrészben legalább akaratban javultunk valamennyire. Gratulálunk a vizslási csapatnak, sok sikert kívánunk a döntőben!
 Héhalom SE – Silver Tüzép Karancslapujtő 1–0 (0–0)
Héhalom, 60 néző. Vezeti: Varga F. (Molnár L., Hegedűs M.)
Héhalom: Szilágyi – Vasas (Gyuriska, 64.), Kolarovszki, Abért, Fodor, Tancsik, Nguyen, Hajdu, Nagy, Balog, Gólya (Lakatos, 58.). Játékos-edző: Berkes László. Karancslapujtő: Vida – Zsély, Sándor, Híves (Oláh, 74.), Tóth O., Sánta (Tóth P., 86.), Bonivárt, Kecskés, Szeles, Gerhát (Gyurkó, 67.), Pál (Horváth, 58.). Edző: Szabó Gábor. Gl.: Balog (90.). Sárga lap: Fodor, Tancsik, ill. Szeles.

Berkes László: – Nagyon örülünk ennek a sikernek, hiszen a bajnokság rájátszásában szinte tét nélkül szerepelhetünk a hátralévő meccseken. Nagyot küzdöttek a srácok és fegyelmezetten játszottak, aminek az utolsó pillanatokban meg lett az eredménye és sikerült megnyernünk az elődöntőt. Nem szorítjuk háttérbe a bajnoki összecsapásokat, de nyilván szeretnénk egy trófeát nyerni a településnek, szurkolóknak és a támogatóknak is, hogy büszkék lehessenek ránk, így előtérbe kerül a döntő mérkőzés. További sok sikert kívánok a Karancslapujtőnek.

Szabó Gábor: – Igazi kupamérkőzés volt, egy csattanóval a végén. Jól kezdtük a meccset, meg is lepett, hogy ennyi helyzetünk volt, amelyek sajnos sorra kihasználatlanok maradtak. Ahogy ez lenni szokott, a kihagyott helyzeteke megbosszulták magukat, és a hazaiak betaláltak. Teljesen megérdemelten nyert a Héhalom, akiknek gratulálunk a döntőbe kerüléshez. A második csapatunk játékosaival közösen tudtunk kiállni a kupamérkőzésre, akik előtt le a kalappal, hiszen nagyon jó teljesítményt nyújtottak, így el is kell majd gondolkozni azon, hogy a jövőben miképp építhetjük majd be őket az első csapat keretébe. Gratulálok a Héhalomnak!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában