Megmérettetés

2024.01.18. 10:52

Versenyen dobták a darts nyilakat Nagyorosziban

Nagy érdeklődés övezte a napokban megrendezett dartsversenyt Nagyorosziban. A Pálfalvi Nándor Művelődési Ház és Könyvtárban 23 amatőr mérettette meg magát.

Lukács Zsófia

A verseny nagyon jól sikerült, kiváló volt a hangulat is

Forrás: Beküldött fotó

A dartsverseny szervezői nagy örömmel fogadták a szép számú nevezőt, és – mint elmondták – egy régi hagyományt szeretnének újjáéleszteni, illetve népszerűsíteni a sportágat a településen.

– A faluban korábban is nagy hagyománya volt a dartsnak. Amikor még működött a Nagyoroszi Honvéd Balassi Bálint Sport Egyesület, akkoriban darts szakosztály is alakult, amit Gyuricza Pál vitt többedmagával. Bár őket elkerülte mindig a reflektorfény, pedig eredményeik alapján több figyelmet érdemeltek volna. Akkoriban az embereket jobban érdekelte a helyi labdarúgás – mondta el az előzményekről Dávid Ádám alpolgármester, a rendezvény egyik szervezője.

Kiemelte: az utóbbi időben helyi fiatalok kezdeményezésére többen is összejártak dartsozni a maguk szórakoztatására, ami annak is köszönhető, hogy a sportcsatornák egyre több nemzetközi dartsversenyt közvetítenek. – Mivel volt Orosziban hagyománya, és jelenleg is van egy sportegyesület, így ezek a fiatalok felkeresték a Nagyoroszi Sportklub elnökét, hogy szeretnének szervezett keretek között dartsozni. Az egyesület azzal a céllal alakult, hogy a foci mellett minden olyan tevékenységet támogasson, ahol van kellő szervezőkészség és lelkes ember, akik össze tudják fogni az adott közösséget. Így elindult a folyamat, hogy hivatalosan is bejegyzett szakosztálya legyen az egyesületnek. Addig pedig az önkormányzat biztosítja számukra ingyenesen a sportklubot, ahol a fiatalok önfeledten tudnak hódolni a hobbijuknak – hangsúlyozta Dávid Ádám.

A megmérettetésre 23-an neveztek, kizárólag amatőrök jelentkezhettek. – A verseny nagyon jól sikerült, kiváló volt a hangulat is. A résztvevők száma hozta az előzetes elvárásokat. Az első helyen Daróczi Imre, a másodikon Tolnai Szabolcs, a harmadikon pedig Polgár Bence végzett, valamint a legmagasabb kiszálló Gazsó Gábor volt – ismertette az eredményeket a szervező.

Azt is elárulta továbbá, hogy a felszereléseket a lelkes kis közösség biztosította, ami a későbbiekben kiegészült Gyuricza Pál felajánlásával, így gördülékenyebbé téve a lebonyolítást. A díjazások a Nagyoroszi Sportklubnak köszönhetők.  – Az idei évben szeretnénk bővíteni az eszközöket a Nagyoroszi Sportklub keretéből, amihez a forrást az önkormányzat biztosítja. Szeretnénk, ha rendszeressé tudnánk tenni a versenyeket. Az első visszajelzések alapján biztosan lesz folytatása, évente legalább egyet le akarunk bonyolítani – tette hozzá Dávid Ádám.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában