Labdarúgás

2022.07.01. 18:32

Nem erre számított a bajnokságon a szécsényi edző, változásokat hoz az új szezon

A megyei I. osztályban szereplő Szécsény VSE csapata a tizenkettedik helyen fejezte be a 2021–2022-es bajnokságot. A szereplésről Langa Attila edzőt kérdeztük, aki az említett szezonban irányította az együttest.

B. T.

Sárga-kékben a Szécsény VSE csapata

Fotó: Hegedűs Márk

– Milyen célokat jelöltek meg a csapat számára?

– A váratlan felkérésemet követően, ismerve a játékosállományt, részemről a középmezőnybe vártam a csapatot a végelszámoláskor. 

– Ezt nem sikerült teljesíteni. Miként értékeli az együttes szereplését? 
– A nyári átigazolási szezonban sikerült erősítenünk a kereten, így jól is kezdtük a bajnokságot. A vezetőség szerette volna, ha egy igazi „oroszlánbarlang” lenne a hazai pályánk, amelyet sikerült is elérnünk, hiszen szép eredményeket értünk el élcsapatok ellen, míg idegenben nem tudtunk hasonló teljesítményt nyújtani. Idővel az idegenbeli játékunk is bátrabb lett, de sajnos egyéb körülmények mindig nehezítették a dolgunkat, valamint több esetben saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzéseket. Összességében elégedetlen vagyok, hiszen a játékoskeretünkben sokkal több van, amit csak ritkán tudtunk bizonyítani. 

– Voltak-e problémák a bajnokság folyamán? 
– Sajnos ősszel és tavasszal is a szezon második felére megfogyatkoztunk, ugyanis rengeteg sérültet jegyezhettünk, akik mérkőzésen, edzésen vagy épp iskolában kisebb-nagyobb sérülést szedtek össze. Ez mellett néha volt olyan is, mikor magánjellegű dolgok miatt nem tudott jönni mérkőzésre egy-egy játékosom. Részemről úgy gondoltam, mindig az a legjobb tizenegy, akit épp a pályára küldök, de valljuk meg, hogy mikor tizenkét játékost tudtam csak nevezni a mérkőzésre, akkor nagy választási lehetőségem nem igazán lehetett. A csapat néha igen foghíjasan is hatalmasat küzdött, mert a csapategység az végig megvolt, de ez sajnos kevésnek bizonyult. 

– Mely játékosok nyújtottak jó teljesítményt? 
– Úgy gondolom, hogy kiegyenlített teljesítményt nyújtott szinte az egész szezonban Molnár György, Máté Dániel és Csuka Krisztián, akik mellett még megemlíteném a rutinos Máté Gábort, aki mind a pályán, mind pedig azon kívül fontos szerepet töltött be a csapatnál. Lőrik Edvárd egy kiváló fiatal játékos, de őt is több esetben elvesztettük sérülések miatt, valamint az egyik leggólerősebb támadónk, Kovács Simon külföldön vállalt munkát a szezon közben. Mellettük még több meghatározó játékost kellett mellőznünk szinte az egész bajnokságban, így nem voltunk kedvező helyzetben, de tudtuk ugye azt, hogy ennek a fiatal brigádnak az együtt eltöltött idő nagyon kedvező lesz a jövőre nézve. 

– Milyen terveik vannak a jövőben? 
– Nagyon büszke voltam a srácokra, hiszen több alkalommal bizonyították, hogy a közös munkánknak van gyümölcse. Voltak olyan mérkőzések, amikor visszaláthattam az edzésen gyakorolt játékelemeket, több esetben begyakorolt támadásépítések végén szereztünk gólt. Ennek rendre a játékosok is nagyon örültek, de mikor a sérülések és egyéb elfoglaltságok miatt megcsappant az edzéslátogatottság, akkor már láthatóan a játékunk is akadozott. Elsődleges célom volt végig, hogy a társaságot egyben tartsam, legyen megfelelő csapategység, mert egy ilyen fiatal csapatot sajnos napjainkban nagyon nehéz együtt tartani megfelelő anyagi háttér nélkül éveken keresztül. Ennek fényében a jövőt igen derűsen láttam, hiszen láthatóan jó úton haladtunk már két éve, hiszen előttem Kelecsényi Gábor is jó munkát végzett. A sok hiányzó miatt már nagyon vártuk a szezon végét, hogy a nyáron tudjunk pár posztra erősíteni, valamint visszatérjenek a sérültek, aztán megmutassuk magunkat az új bajnokságban. Vélhetően ez így is lesz ha együtt marad a társaság, de ez már egy új edzővel történik majd, hiszen a mandátumom lejárt az egyesületnél, és Csatlós Csaba veszi át a csapat irányítását. Úgy érzem, szakmailag egy nálam jóval felkészültebb és rutinosabb vezetőedző lesz, hiszen míg engem most kértek fel először ilyen feladatra, ő már rengeteg helyen vállalt munkát ilyen pozícióban. Azt gondolom, szakmailag többet hozzá tud majd tenni a csapat eredményességéhez, és bízom benne, hogy sikerül majd a fiatal társaságot is együtt tartania, amihez sok sikert kívánok neki. 

– Ön marad a szécsényi egyesületnél? 
– Azt gondoltam, hogy nekem is kell a változás, hiszen már majdnem négy éve voltam a szécsényi csapatnál korábban mint játékos, most pedig mint edző. Most játékosként szeretnék bizonyítani még pár évet, mielőtt abbahagyom az aktív labdarúgást. A kényszer szülte edzői tevékenységemet követően nagyon jó érzéssel töltött el, amikor megkerestek csapatok a távozásom híre hallatán, és felkértek, vezessem a következő szezonban a csapatukat, továbbá más gárdák edzői, játékosai, vezetői és ismerőseim is nagyon építő szavakat mondtak. Jó érzés azt tudni, hogy a megyei labdarúgás vérkeringésében jó a megítélésem, és a volt csapataimnál is szívesen fogadnak ha egy-egy mérkőzésen ellenfélként vagy nézőként megjelenek. Mindig is erre törekedtem, és mondtam a játékosaimnak is, a pályán ellenfelek vagytok a másik csapat sportolóival, nem pedig ellenségek, még ha mindenki nyerni is szeretne. 

Mérkőzésről mérkőzésre: 1. forduló: Szécsény – Bánk 2–3, 2.: Szécsény – Palotás 2–1, 3.: Építők – Szécsény 3–0, 4.: Érsekvadkert – Szécsény 4–0, 5.: Szécsény – Berkenye 3–3, 6.: Szendehely – Szécsény 2–1, 7.: Szécsény – Mohora 1–0, 8.: Karancslapujtő – Szécsény 5–0, 9.: Szécsény – Héhalom 2–1, 10.: Mátraterenye – Szécsény 4–1, 11.: Szécsény – Pásztó 1–1, 12.: Nőtincs – Szécsény 3–1, 13.: Szécsény – Diósjenő 1–2, 14.: Bánk – Szécsény 8–0, 15.: Palotás – Szécsény 2–0, 16.: Szécsény – Építők 3–0, 17.: Szécsény – Érsekvadkert 3–2, 18.: Berkenye – Szécsény 8–0, 19.: Szécsény – Szendehely 0–3, 20.: Mohora – Szécsény 4–0, 21.: Szécsény – Karancslapujtő 1–5, 22.: Héhalom – Szécsény 1–1, 23.: Szécsény – Mátraterenye 0–4, 24.: Pásztó – Szécsény 4–0, 25.: Szécsény – Nőtincs 0–1, 26.: Diósjenő – Szécsény 1–1. Gólszerzők: Csuka Krisztián (6 gólos), Kovács Simon, Szmolnik Máté (4 gólos), Gyenes József, Lőrik Edvárd (3 gólos), Gombár Egon, Király Tamás, Máté Gábor, Szerémi Dávid (1 gólos). Nógrád Megyei Kupa, 1. forduló: Szécsény VSE – Nőtincs SE 2–3.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában