Zongorista növendékek

2024.03.01. 06:55

Salgótarjánban találkoztak az ifjú zongoristák – mutatjuk az eredményeket

A Nógrád Vármegyei Zongorista Növendékek Találkozóján immár tizenkettedik alkalommal szólaltatták meg hangszereiket a tehetséges kisdiákok. A salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében mintegy ötven ifjú zongorista nyűgözte le játékával a szakmai zsűrit.

Palchuber Kinga

Mintegy ötven produkciót hallgatott meg a háromtagú zsűri

Forrás: Facebook/Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola

Dr. Barabásné Morvai Tímea, a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója portálunkkal közölte, hogy a napokban egy hosszú évekre visszanyúló és nagy népszerűségnek örvendő hagyományt folytattak, hiszen immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg intézményükben a Nógrád Vármegyei Zongorista Növendékek Találkozóját. Mint mondta: a négy nógrádi alapfokú művészeti iskola – Bátonyterenye,  Balassagyarmat, Salgótarján, Pásztó – mellett Fülekről és Ipolyságról is érkeztek ifjú zongoristák az összejövetelre.

 – Már 2002 óta két évente életre hívjuk a zongorista növendékek találkozóját, mellyel szeretnénk a legnagyobb tisztelettel, méltó módon emlékezni iskolánk névadójára, Váczi Gyulára is. Emellett a gyerekeknek kiváló lehetőséget biztosít a bemutatkozásra, a kis tehetségek évről évre lelkesen és szorgalmasan készülnek a fellépésre. A gyerekeknek nem csupán az önbizalmuk növekedhet a találkozó végére, de új ismeretségeket köthetnek és tapasztalatot is gyűjthetnek a további fejlődésükhöz – ismertette a találkozó célját az intézmény vezetője. 

Megszervezte a salgótarjáni zeneoktatást
Váczi Gyula zenészdinasztia gyermekeként 1928 -ban született. Édesapja a Zeneakadémia nagyrabecsült professzora, az Operaház klarinétművésze volt. Ifj. Váczi Gyula 8 éves korában kezdett el zongorázni. Érettségi után párhuzamosan folytatta tanulmányait a jogi egyetemen és a Zeneművészeti Akadémián, ahol 1951 -ben kapta meg tanári és koncertdiplomáját. Váczi Gyula nevéhez fűződik a salgótarjáni zeneoktatás megszervezése, a tantestület létrehozása, valamint az épület és az oktatás tárgyi feltételeinek megteremtése, amely az akkori társadalmi, politikai helyzetben nagyon nehéz feladat volt. Méltán nevezik ezt az időszakot a salgótarjáni zeneoktatás hőskorának. Többek között ezért is döntött úgy a salgótarjáni tantestület, hogy az iskola alapításának 45. évfordulóján – 2000-ben – az alapító igazgató, Váczi Gyula nevét választja az iskola névadójául. 

A háromtagú zsűri – Bencsikné Gács Anikó zongoraművész, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium tanára; dr. Hargitai Imre zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense és Elláné Papp Katalin zongoratanár, a Lisznyay Szabó Gábor Alapfokú Művészeti Iskola tanára – közel ötven produkciót értékelt, a gyerekek öt korcsoportban járultak a szakemberek elé a jól begyakorolt darabokkal. A szorgos munka meghozta gyümölcsét, számos kiemelt nívódíj, nívódíj és dicséret talált gazdára a növendékek között. Mutatjuk a névsort!

I. korcsoport. 

Kiemelt nívódíj: Kasza Enikő Marina, Kövesligeti Bálint, Simon Lili, Sipos Adél 

Nívódíj: Balázs Marcell, Deák Liliána, Fábián Flóra, Kenyeres Csenge, Maruzs Marcell, Molnár Sophia Helga, Zulik Lili 

Dicséret: Bereczki Boglárka, Fábián Blanka Zsuzsanna, Fodor Alíz Luca, Kelemen Tekla, Kovács Emma, Pintér Bíborka 

II. korcsoport. 

Kiemelt nívódíj: Lea Burzová 

Nívódíj: Bulejka Norina, Márton Sarolta 

Dicséret: Hollósy Dániel, Uhrincskó Szabolcs Patrik 

III. korcsoport. 

Kiemelt nívódíj: Csirke Sámuel, Takács János 

Nívódíj: Fercsik Abigél, Maruzs Máté, Nádasdi Noémi, Németh Zsombor, Pásztor Nelli Mária, Varga Hunor, Zolka Stanislav 

IV. korcsoport. 

Nívódíj: Németh Natália, Prepelita Kevin Gábriel, Somodi Fanni 

Dicséret: Kaszás Lilla, Matus Hanga, Tóth Kende 

V. korcsoport. 

Kiemelt nívódíj: Bocskai Kristóf, Csirke Dániel, Virágos Kata Zsófia, Vanó Zétény 

Nívódíj: Fehér Emma, Mészáros Artúr Gábor, Olsiak Petra 

Tanári különdíjak. Illés Eszter, Háryné Koronczi Gabriella, Matuz Csilla, Molnár Ottó, Tóth Ágnes, Szabó Istvánné, Kovács László tanári különdíjat érdemelt a találkozón.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában