Útinform

2024.05.19. 09:29

Erre számíthatsz pünkösdvasárnap a nógrádi utakon

Óvatosan közlekedjetek az utakon!

Nool.hu

Az Útinform tájékoztatása szerint az M3-as autópályán az M0-s autóút csomópontjánál módosult a terelés. Most a főváros felé tartó oldalon dolgoznak a 13-as és 10-es km között, mely következtében a külső sávon és az ellenkező oldal belső sávján halad a forgalom. Vásárosnamény irányába a külső és a leállósáv vehető igénybe. 

Mogyoród térségében aszfaltozás van a Miskolc felé tartó oldalon, emiatt sávelhúzásos terelést építettek ki 21-es és a 24-es km között. A főváros felé a külső és leállósávon halad a forgalom, Miskolc felé a belső sáv és az ellenkező oldal belső sávja használható.

A Vásárosnamény felé vezető oldalon, Gödöllő térségében, a 33-as és 35-ös km között aszfaltoznak. A forgalom a belső sávon és az ellenkező oldal belső sávján halad, Budapest felé pedig a külső és a leállósáv járható.

Bátonyterenyén átépítik a Tarján-patak hídját, a 2309-es jelű Bátonyterenye összekötő úton. A hidat lezárták, kerülni a településen belül lehet.

Az ünnepi kamionstop május 19-én (vasárnap) 6 és 22 óra között, valamint május 20-án (hétfőn) ugyancsak 6 és 22 óra között lesz érvényben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában