Kutyások

2024.04.27. 19:10

Megtartották az I. Palócföldi Tacskótalálkozó című rendezvényt Szécsényben (fotók)

Az I. Palócföldi Tacskótalálkozót a benczúrfalvi Boldogabb Gyermekkor Egyesület rendezésében tartották meg szombaton, Szécsény belvárosában, szépségversennyel egykötve,

Lászlók Judit

Több kategóriában is összemérhették szépségüket, ügyességüket, képességeiket a daxlik

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

Kuris Csilla, a Boldogabb Gyermekkor Egyesület elnöke portálunknak a helyszínen elmondta, hogy a szervezet 2017-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a gyermekeknek örömteli napokat, programokat szervezzenek. Az elmúlt években pedig Benczúrfalván tartottak gyermektáborokat, azonban a szombati tacskótalálkozó volt az első nagyobb rendezvényük. 

– Karácsonykor lett egy tacskónk, így innen jött az ötlet, hogy páran összegyűlünk és tartunk egy tacskótalálkozót. Azonban egyre nagyobb érdeklődés övezte az eseményt, így jött létre az I. Palócföldi Tacskótalálkozó – mondta Kuris Csilla, hozzátéve, hogy a Palócföldön hiánypótló rendezvényt hagyományteremtő jelleggel szervezték meg, amelyet szép számmal támogattak a helyi vállalkozók és az önkormányzat is. Az egyesület elnöke kiemelte továbbá, hogy a következő években is szeretnék megrendezni az eseményt, és minden alkalommal valami újat szándékoznak nyújtani a résztvevőknek, illetve egyre nagyobb szabású rendezvényt kívánnak majd tartani.

Nem hivatalos tacskó szépségversenyt is rendeztek

A Palócföldön megtartott első tacskótalálkozóra legalább kétszáz kutyával és kutya nélküli érdeklődőt vártak. A látogató között akadt, aki Egerből, más pedig Finnországból érkezett. A megnyitót követően a résztvevők megtekinthették a Nógrád Megyei Ifjú Diana Vadászhölgy Klub előadását, utána pedig a Cserhát Mentőkutyás, Különleges Mentő, és Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület bemutatóját. Ezenkívül a rendezvényen nem hivatalos tacskó szépségverseny is tartottak. Az állatbarát zsűrit a város hat középiskolás diákja alkotta, akik a legszebb szőrű, színű, tartású, nézésű, járású, legengedelmesebb, legjátékosabb, legakaratosabb és legmesszebbről érkezett kategóriákban díjazták a  tacskókat. 

Mindezek mellett a nap folyamán számos kísérő program is várta az érdeklődőket, egyebek mellett rajzverseny és tacskó totó. A rendezvényt egy közös sétával és egy csoportképpel, valamint az eredményhirdetésekkel zárták. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában