Jegyzet

2024.03.16. 08:20

Lukrécia

Sipos Nina Vivien

Elmesélem, hogy hogyan is lett egy Lukrécia nevű cicám. Az elmúlt pár évben édesanyám a tanári pályája mellett hobbiból elkezdett otthon horgolgatni, és úgy megtetszett neki ez a kreatív szabadidős, hasznos tevékenység, hogy azóta mindennap a kezébe veszi a horgolótűt, hogy a színesebbnél színesebb fonalaiból valami szépet készítsen saját kezűleg. Először csak apró asztaldíszeket és edény alátéteket csinált, majd amikor már jobban rákapott ennek a foglalkozásnak az ízére, akkor már szennyes kosarat, rongyszőnyeget, koszorút és oldal táskát alkotott. Persze rengetegszer próbáltam már megtanulni ezt a művészetet én is, de a végeredmény valahogy mindig egy nagy és kibogozhatatlan csomó lett, szóval inkább ráhagytam a horgolást az anyukámra. 

Mostanában igencsak megtetszettek neki az állatokat ábrázoló plüssfigurák, ezért egy könyv segítségével nekilátott elsajátítani ezt a technikát. Büszkén állíthatom, hogy ismét egy remekmű került ki a kezei közül. Amikor a hétvégén hazalátogattam, megajándékozott egy plüssel, ami egy az egyben úgy néz ki, mint az egyik kedvenc mesémből, a Frakk, a macskák réme című sorozatból Irma néni egyik cicája. Amikor átadta a meglepetésemet, amitől őszintén szólva egy kicsit meg is hatódtam, azt mondta, hogy még ha nem is engedi az albérletet kiadó, hogy állatot tartsak a lakásomban, de plüss Lukrécia – a fondorlatos és ravasz, kövér fekete macska, akinek gyönyörű zöld szemei vannak – biztosan nem fog gondot okozni neki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában