Nool.hu videó

2024.02.16. 11:43

Két tárlat is nyílt Somoskőújfalu hazatérésének emlékére a centenáriumi sorozatban (videó)

Ünnepségsorozatot rendeztek Somoskőújfalu Magyarországhoz való visszacsatolásának századik évfordulóján, majd két kiállítás is nyílt.

Nagy Orsolya

Nagy érdeklődés kíséri a rendezvénysorozatot

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

Amint arról már beszámoltunk, Somoskőújfaluban több ünnepséggel is megemlékeznek arról, hogy a település a trianoni békediktátum módosításával visszatért az anyaországhoz. A Hazatérés 100 elnevezéssel nyílt helytörténeti, valamint helyi képzőművészek alkotásaiból kiállítás a Hazatérés Emlékházában csütörtökön. A helytörténeti tárlat anyagát Földi Péterné és Tomkáné Balázs Mária gyűjtötte és rendezte. A helyi képzőművészek kiállítása pedig Földi Péter, Molnár Péter és Ispán Tibor munkájának köszönhetően jött létre. A tárlatot Murányi Sándor, a Somosi Kultúrért Egyesület vezetőségi tagja nyitotta meg.

– A képzőművészek odáig is eljuthatnak megfelelő hittel, kitartással, szorgalommal és alázattal a tehetség mellett, ahová eljutott Molnár Péter, aki a hazatérés századik évfordulója alkalmából készített domborművet. Fő alkotását pedig valamennyien már megcsodálták – fogalmazott Murányi Sándor.

Fontos, hogy a szülők úgy neveljék gyerekeiket: tudják, hol vannak, mi a dolguk

Hozzátette: ez a tárlat nemzedékek találkozója, hiszen a középiskolásoktól az érett művészeken keresztül a Kossuth-díjas nemzetművész alkotásáig lehet eljutni. Az alkotások csodálása mellett azonban érdemes azon is elgondolkodni, hogy milyen értelmük van. Hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a szülők úgy neveljék a gyermekeket, hogy tudják, hol vannak, mi a dolguk és úgy viselkedjenek, hogy a hazatérés 200 éves évfordulóját az akkor élők legalább ebben a hitben és minőségben ünnepelhessék majd.

Mint mondta, a helytörténeti kiállítás során az érdeklődők megtekinthetik a hazatérés dokumentumai mellett a kor képeit, okiratait, bizonyítványait és igazolványait is. Ezek adnak teljes képet a faluról és arról az időszakról, amelyből a dokumentumok származnak, az 1920-24-es évekből. A térképek pedig elgondolkodtatóak, amelyekről eszünkbe kell jutnia annak a kilencezer másik településnek, amely nem juthatott haza.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában