Életmentés

2024.02.16. 15:25

Hőstett: újraélesztette tanára a 14 éves fiút, aki a romhányi iskolában lett rosszul

A Romhányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában az egyik tanórán lett rosszul egy diák, aki többször eszméletét vesztette, végül a légzése is leállt. A tanára ekkor azonnal megkezdte az újraélesztését. A mentők a 14 éves fiút helyszíni ellátás után stabil állapotban szállították egy budapesti kórházba.

Lászlók Judit

Stabil állapotban vitték végül egy budapesti kórházba

Fotó: Illusztráció / MW

Tóth Teréz, a Romhányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója portálunk érdeklődésére elmondta, hogy csütörtökön éppen matematika órája volt a hetedik osztályosoknak. Amikor is az egyik fiú jelezte, – akinek egyébként egy veleszületett szívbetegsége van – hogy rosszul érzi magát. 

– Természetesen tettük a dolgunkat értesítettük a mentőt, az osztályfőnököt, valamint a gyermek gondviselőjét is – hangsúlyozta az intézményvezető. – Paterková Éva tanárnő végig a gyermek mellett volt és követte a diszpécser utasításait. A mentők kiérkezésekor tájékoztattuk őket a gyermek állapotról és az addig elvégzett teendőkről. 

Mindenki higgadtan kezelte a helyzetet, így nem alakult ki pánik az iskolában

Tóth Teréz kifejtette, Paterková Éva korábban részt vett a Nógrád Vármegyei Önkormányzat által pedagógusoknak szervezett újraélesztési tanfolyamon, így az ott megszerzett tudást most fel tudta használni. Kiemelte, mindenki higgadtan és profi módon tette a dolgát, így nem alakult ki pánik az iskolában. A fiút végül elszállították egy budapesti kórházba, akinek mint megtudtuk éppen szerdán volt a születésnapja. 

Sok múlt a tanár lélekjelenlétén

– Még mindig az eset hatása alatt állunk, azonban tesszük a dolgunkat, de mi is emberek vagyunk és lelkiekben erősítjük egymást, megbeszéljük a történeteket – mondta az igazgató, aki nagyon büszke a kollégáira, hiszenremek csapatként tudtak összefogni ebben a nehéz helyzetben. Továbbá kiemelte, hogy a gyermek gondviselője is nagyon higgadtan és segítőkészen kezelte a helyzetet, illetve mindenki, aki akkor a gyermek segítségére sietett. Az igazgató végül mielőbbi felépülést kívánt a fiúnak, bízva abban hogy minél előbb újra köztük lesz majd. Mint mondta, reméli, hogy a lehető legjobb kezelést kapja majd a fővárosi kórházban.

Portálunknak nyilatkozott az intézmény hős pedagógusa, Paterková Éva is, akinek elmondása szerint a matematika óra elején a fiú látszólag még jól volt, ugyanis megmutatta a házi feladatát és folyamatosan írta a példákat.

Gyorsan romlott a fiú állapota, így a pedagógus tudta nagy a baj

– Azonban az óra vége felé már láttam, hogy nem dogozik, majd jelezte is, hogy fáj és nagyon elzsibbadt a bal lába. Ezután az állapota romlani kezdett, mert egyre kevésbé tudta magát tartani, így gyorsan cselekedtünk és stabil oldalfekvésbe helyeztük. Folyamatosan figyeltem az állapotát és kiküldtem a tanteremből a többi gyereket, akik közül volt, akit az osztályfőnökért míg mást a titkárnőért küldtem. Sajnos hamar kiderült, hogy baj van, mert a fiú egyre többször lecsukta a szemét, így azonnal mentőt hívtunk. Eközben a tanuló többször elvesztette az eszméletét is, így próbáltuk ébren tartani. Ugyanis február másodikán már volt a fiúnak egy hasonló rosszulléte, de nem ilyen mély terjedelmű. Most azonban amikor már nem lélegzett, tudtam, hogy nagyon nagy a baj és a diszpécser utasítását követően elkezdtem az újraélesztést – mondta a pedagógus, aki szerint a mentők gyorsan a helyszínre érkeztek. 

Stabil állapotban szállították kórházba a fiút 

Paterková Éva, hangsúlyozta a többi diák nem sokat látott az esetből, a mentők kiérkezését követően pedig mindenkit megnyugtattak, hogy a fiú jól van és rendben lesz. A történteket egyébként a többi tanulóval igyekeztek közösen megbeszélni és feldolgozni. 

– Szeretném, ha a fiú a lehető legjobb kezelést kapná Budapesten, ahol teljes mértében kivizsgálnák, és csak utána küldenék haza – mondta a tanárnő.

Az esettel kapcsolatban portálunk megkereste az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ) is. Szűcs Nóra, az OMSZ kommunikációs szervezője kérdéseinkre válaszolva közölte: „A mentők egy 14 éves fiút szállítottak helyszíni ellátás után stabil állapotban kórházba.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában