Ösztöndíj

2023.10.20. 07:30

Egyetemi ösztöndíjról dönthet jövő héten a tarjáni közgyűlés

Közgyűlést tart a salgótarjáni önkormányzat képviselő-testülete október 26-án, csütörtökön. A városvezetés honlapján elérhető tájékoztatás szerint a képviselők ekkor tárgyalják majd a „Vár az Óbudai Egyetem” nevű tanulmányi ösztöndíjról szóló javaslatot.

Veres Edina

Az előterjesztésben megfogalmazott tájékoztatás alapján, 2014 őszétől az Óbudai Egyetem és a salgótarjáni önkormányzat folyamatos tárgyalásokat folytatnak és együttműködnek a felsőoktatási képzések eredményes működtetése érdekében. A 2016-ban aláírt szándéknyilatkozatot, egy ugyanabban az évben hitelesített, majd egy évvel később módosított együttműködési megállapodás követett. Végül tekintettel az időközben megváltozott körülményekre és igényekre, a felek a meglévő együttműködési megállapodást felülvizsgálták, majd új egyezséget kötöttek, amit a közgyűlés 2023 szeptemberében határozatával jóvá hagyott. Az önkormányzat az egyetemmel történő együttműködés részeként döntött az új, Vár az Óbudai Egyetem nevű ösztöndíj létrehozásáról.

„Az ösztöndíj keretében azokat a hallgatókat kívánja a város támogatni, akik tanulmányaikat az Óbudai Egyetem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhelyen, nappali tagozaton folytatják” – olvasható az előterjesztésben, amelyből az is kiderült, hogy a pénzbeli támogatás az aktív hallgatói jogviszony mellett a legalább 2,75 korrigált kreditindex eléréséhez kötött. A támogatást tanulmányi félévente 5 hónapig kaphatják az érintettek. Az ösztöndíj összege az első évfolyamra bejelentkezett hallgatók esetében havonta 30 ezer forint. Ezt követően a második évfolyamosok 35 ezer, míg a harmadik évfolyamosok 40 ezer forintos támogatásra jogosultak.

A rendelet megalkotásával az önkormányzat célja, hogy ösztönözze a fiatalokat a salgótarjáni képzésekre való beiratkozásra, illetve hogy a nógrádi megyeszékhelyen egy önálló kar jöhessen létre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában