Baleset

2023.08.23. 09:18

Friss jogosítvánnyal okozott balesetet Alsótoldnál a 20 éves száguldozó

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy rimóci fiatalemberrel szemben, aki gyorshajtással okozott súlyos balesetet Pásztó térségében.

Nool.hu

Nagy sebesség okozta a balesetet

Forrás: Nyomozati iratok

A vád szerint a jogosítvánnyal akkor még csak hét hónapja rendelkező húsz éves fiatal tavaly szeptember 15-én délután Pásztó felől Alsótold irányába vezette személygépkocsiját, egy olyan útszakaszon, ahol 60 km/h sebességkorlátozás volt érvényben.

Az autót ennek ellenére 86-91 km/h sebességgel vezette, ami egy lejtős kanyarban megcsúszott a vizes úttesten, majd a vádlott kormánymozdulatai miatt a bal oldali forgalmi sávba sodródott.

Ekkor érkezett szemből, 50-55 km/h sebességgel egy személygépkocsi, melynek vezetője a fentieket észlelve azonnal fékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni, így a két autó frontális jelleggel ütközött.

A baleset következtében a szabályosan közlekedő sértett többszörös bordatörést, utasa és a vádlott pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek el. A baleset oka a vádlott gyorshajtása valamint a megcsúszás utáni helytelen kormánykorrekciói voltak.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be a vádiratot a fiatal férfi ellen a Pásztói Járásbíróságon, amiben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett a nyomozás során felmerült 247.888 Ft bűnügyi költség megfizettetésére is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában