Felvidéki értéktár

2024.03.26. 19:45

Mozgalmas évet zárt a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia

A szervezet tavalyi tevékenységének palettáján szakmai találkozók, képzések, tömegeket megmozgató események szerepelnek. A legfontosabbakat az alábbi összefoglaló veszi számba.

MW

Tavaly sem maradt el a népszerű FolkSzöglet

Forrás: Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia egyik legsikeresebb, évek óta folyó társszervezése a másfél évtizedes múltra visszatekintő Gombaszögi Nyári Táborhoz kötődik.

Színpadon a népzenész-találkozó színe-java
Forrás: Hagyományok Háza

A hagyományok népszerűsítését célul tűző FolkSzöglet 2017 óta várja a táborozókat, két évre rá megnyitotta kapuit a FolkPajta. Az évek során a Hálózat kezdeményezését a tábor egyik legvonzóbb programhelyszíneként tartják számon a rendezők.

A látogatók száma évről évre gyarapszik, így a 220 négyzetméteres tér is a befogadóképessége határán van. Általánossá vált, hogy a népszerűbb koncerteken mintegy ezer fő várt bebocsátásra, s a napközbeni látogatottság is folyamatosan növekedett.

A felvidéki hálózat egy új kezdeményezéssel is felhívta magára a figyelmet: ötletgazdaként és szakmai partnerként vett részt az I. Felvidéki Népzenész-találkozón. 

Az eseményt februárban a komáromi RÉV - A Magyar Kultúra Házában és az Egressy Béni Városi Művelődési Központban tartották.

A találkozó túlmutat a bemutatókon, a felvidéki amatőr és professzionális népzenészek szakmai fórumává vált 

– értékelte a Találkozó jelentőségét Illés Gábor a hálózat munkatársa. 

A gálaműsorban szívmelengető érzés volt egy színpadon látni a felvidéki népzenészek színe-javát, azt a hagyományőrző bázist, aminek tagjai ritkán gyűlnek össze ilyen létszámban

– fűzte hozzá. 

Működésének kezdete óta a Hálózat nagy hangsúlyt fektetett az oktatási tevékenységre.

A felvidéki képzések sorában az egyik jövőbe mutató kezdeményezés a rendszeres népzeneoktatás. A hét helyszínen folyó fejlesztés java része a vonósképzéshez kapcsolódik, de Dunaszerdahelyen igen népszerű a fúvós hangszerek oktatása is, Martoson pedig a bourdon hangszereken, tekerőlanton és a dudán tanulnak az érdeklődők. 

A képzés népszerűségét jelzi, hogy számos újabb helyszínről érkezett kérés ilyen típusú rendszeres oktató tevékenység megszervezésére, aminek a jelenlegi szakemberállomány létszáma, illetve az anyagi források szabhatnak korlátot.

A felsőfokú képzések területén 

különös jelentőségű a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán a Néphagyomány az oktatásban címmel meghirdetett kurzus. 

Az elmúlt évben indult egy innovációs pedagógus-továbbképzés is a komáromi Selye János Egyetemen. Ezentúl a hálózat szakmai partnerével, a Comenius Pedagógiai Intézettel egy oktatási stratégiát állított össze, amelynek megvalósítása a Hagyományok Háza támogatásának köszönhetően elindulhatott a 2023-as évben. Például a képzők képzője új oktatógeneráció kinevelését szolgálja. Az összehangolt képzéseket emellett számos oktatási konferencia, valamint adatbázisok kiépítése és aktualizálása egészítette ki az éves munkát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!