Ünnepi készülődés

2023.03.28. 15:58

Mindent egy lapra tett fel a SPAR – nagyot akar szakítani húsvétkor

Újabb körös, egyes termékeknél akár 16 százalékos árcsökkentést hajt végre a hazai egyik legnagyobb kiskereskedelmi lánc – írja a Világgazdaság.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Nagyon úgy tűnik, hogy a SPAR Magyarország minden eddiginél komolyabban készül a húsvéti ünnepekre. Ez persze érthető annak tudatában, hogy a boltok forgalma most már hosszabb ideje bezuhant az élelmiszerárak drágulása miatt. Az ünnep viszont jó alkalom arra, hogy az üzletek némiképp visszakapaszkodjanak, és ezt tervezi a SPAR is: a korábbinál is szélesebb termékkörrel, egyes üzletek esetén meghosszabbított nyitvatartással, illetve a SPAR online shop szolgáltatásaival csalogatja a vevőket országszerte.

A SPAR az idén már kora tavasszal megkezdte az ünnepi készülődést. Ez elsődlegesen az árukínálat mélyítését célozta, hogy a húsvéthoz köthető élelmiszerek és non-food termékek terén egyaránt bőséges legyen a kínálat.

Ez nem véletlen, hiszen a forgalom 30-40 százalékkal is nagyobb lehet, mint más napokon.

Várhatóan a nagypéntek előtti csütörtök lesz legkiemelkedőbb nap. A munkaerőt ehhez mérten szervezzük, illetve az árufeltöltést is folyamatosan biztosítjuk, hogy minél gördülékenyebben tudjuk kiszolgálni vásárlóinkat

– hangsúlyozta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Húsvétkor rekordot dönt a fogyasztás húsból és salátából

Nagy hangsúly lesz az egyedi termékeken a hazai kistermelőktől. Így az általuk készített

  • mustárok, ketchupok, 
  • sós és édes ropogtatni valók, 
  • termelői tojások, 
  • borok, kisüzemi sörök, pálinkák, ginek és egyéb égetett szeszek szintén fellelhetők a polcokon.

A SPAR saját bicskei és perbáli Regnum húsüzemében nagyüzem indul. Kötözött lapockából 210, füstölt csülökből 170, füstölt karajból 10, füstölt tarjából 20, darabolt lapockából 25, az S-Budget füstölt-főtt tarjából 90, a Regnum füstölt-főtt tarjából pedig 40 tonna kiszállítása várható. A forgalmazott sonkák és egyéb húsvéti sertés húsáruk meghatározó része magyar forrásból származik.

Nemcsak a húskereslet robban be ilyenkor, hanem a majonézes saláták iránti is, több mint 30 százalékkal. Franciasalátából 9000, almás sajtos kukoricasalátából 4000, tojássalátából 1600, burgonyasalátából 3000, míg korhely salátából 1100 kilogramm készül, kifejezetten a húsvéti időszakot megcélozva. A SPAR üllői üzem közel hatvanféle hidegkonyhai készítménnyel látja el ilyenkor is az áruházakat. Az áruházlánc állandó választékában több száz olyan termék található, amelyeket az otthoni sütés során használnak a vásárlók. Ilyen a liszt, a cukor, az élesztő, a sütőpor vagy a csokoládék széles választéka. Húsvét előtt ezeknek a termékköröknek a forgalma is 30-40 százalékkal magasabb az átlaghoz képest.

Így tart nyitva SPAR húsvétkor

De nem csak a kínálatot járatja a csúcsra a boltlánc, a nyitva tartását is meghosszabbítja. Húsvét szombaton az online shop házhoz szállítása 8–22 óráig lesz elérhető. Az ünnepet megelőző héten a várhatóan megnövekvő vevői igények miatt

hét közben a kiszállítási időszak hosszabb lesz, reggel 8-tól 23.30-ig tart.

Budapesten és további több mint 230 településen érhető el a SPAR online shop szolgáltatása, ezenkívül 25 Intersparban és 5 SPAR szupermarketben a SPAR online shop drive-in áruházi átvételi lehetősége szolgálja a vásárlók kényelmét.

Tovább faragják az árakat, már a sütőpor is olcsóbb

A SPAR annak érdekében, hogy vásárlói kisebb vagy nagyobb bevásárlásaikat a legkedvezőbb áron tudják megtervezni, az Árzuhanás Promóció keretein belül hetente újabb és újabb termékek árát csökkenti a SPAR és Interspar áruházaiban. Hétfőtől a promócióban részt vevő termékek ára terméktől függően 5–16 százalékkal csökkent. Erre a hétre már közel 400-ra emelkedik azoknak a árucikkeknek a száma, amelyek árát az Árzuhanás Promócióban csökkentette a SPAR. Ezúttal

  • a pékáruk (kenyerek, péksütemények) ára 6-16,
  • a rizs, búzadara, búzarétesliszt ára 5-7,
  • a száraztészták ára 5-10,
  • a müzlik, zabpelyhek ára 5-9, 
  • a sütőpor, vanillincukor ára 7 százalékkal csökken.

Az Árzuhanás Promóció további részleteiről ITT lehet tájékozódni.

A Világgazdaság eredeti cikkét IDE kattintva lehet elolvasni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában