Gigantikus halak

2023.05.15. 16:18

Kapitális fogások: emberméretű harcsa is horogra akadt Mihálygergén (fotók)

Emberméretű ragadozó halak akadtak horogra a hétvégén a mihálygergei Komravölgyi víztározó partján.

V. E.

Egy 210 centiméteres ragadozót is kifogtak a hétvégén

Forrás: Beküldött fotó

Telek Bálint, a Komrai-Hasznosi Horgász Egyesület elnöke elmondta: hétvégén több horgászcsoport is „méretes” sikert ért el a mihálygergei horgásztó partján.

– Ander Attila, Szabó János és Szabó Antal, a FSV Catfish Team csapat tagjai, előbb egy 187 centiméteres, majd később már egy 198 centiméteres harcsát emeltek a partra. Ők célzottan ezen halfaj kifogáshoz szükséges felszereléssel érkeztek hozzánk. Nem úgy Gordos Milán, Kaposi Tamás, László Tamás és Szarvas Richárd alkotta csapat, akik bojlizás közben fogtak ki egy kapitális, 210 centiméteres ragadozót – számolt be a hétvégi fogásokról Telek Bálint, aki azt is elárulta: a harcsák mérete nem tette lehetővé a kíméletes mérlegelését, így a horgászok eddigi tapasztalataik szerint becsülték a bajszos kopoltyúsok súlyát. Véleményük szerint a halak 55 és 70 kilogramm körül mozoghattak.

A Komrai-Hasznosi Horgász Egyesület elnöke hozzátette: a hétvégén nem csupán a harcsákra „leső” horgászokra mosolygott rá a szerencse. A Komravölgyi víztározó partján szép eredményeket értek el a pontyhorgászok is, akik több, 8-19 kilogramm súlyú kopoltyúst emeltek partra. 

Telek Bálint végül arra is rámutatott, hogy a méretes fogásokat természetesen fotón is megörökítették a büszke horgászok, de azt követően mind a harcsák, mind pedig a pontyok visszakapták szabadságukat és visszakerültek a tóba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában