Rajzpályázat

2024.04.04. 18:22

Az asztma világnapjára készült alkotásaikkal pályázhatnak a nógrádi gyerekek

Évről évre május első keddjén ünnepeljük az asztma világnapját, amely idén május 7-re esik. E jeles alkalmából hirdet rajzpályázatot szűkebb hazánk óvodásai és iskolásai számára a mátranováki Asztma-LÉT Egyesület.

Veres Edina

A kezdeményezéssel kapcsolatos tájékoztatást a Balassi Bálint Könyvtár is megosztotta Facebook-oldalán. A salgótarjáni székhelyű bibliotéka bejegyzéséből kiderült, hogy a Nógrád vármegyei óvodás és iskolás gyerekek szabadon választott technikával, A3-as vagy A4-es méretben készíthetik el alkotásaikat, majd az azokról készül fotót az Asztma-Lét Egyesület e-mail-címére kell továbbítaniuk. A választható témák között szerepel például a természet, a légzés, a levegő, a dohányzásról való leszokás, a szív, a szeretet, a gyógyítás, a kórház, az asztma vagy épp a segítség. A beérkező pályaműveket tíztagú zsűri értékeli, a szervezők a tíz legszebb rajz vagy festmény alkotóját díjjal ismerik el. A posztban emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy a pályázat csak kitöltött jelentkezési lappal együtt érvényes, amelyet a fent említett e-mail-címen igényelhetnek a próbatételre jelentkezők. Az alkotások beérkezési határideje május 2., míg az elismeréseket május 7-én vehetik át a díjazottak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában