Támogatás

2024.03.23. 08:12

Pályázatot írt ki civil egyesületek támogatására a rétsági önkormányzat

A képviselő-testület határozata nyomán a korábbi szokásokhoz híven ebben az esztendőben is támogatja a városban működő civil szervezeteket, sportegyesületeket és közösséget a rétsági önkormányzat. Az igénylőknek azonban pályázniuk kell a később megítélendő összegre.

Hegedűs Henrik

Az igénylőknek pályázniuk kell a később megítélendő összegre

Forrás: Pexels | Illusztráció

A polgármesteri hivatal honlapján megjelent kiírás szerint az önkormányzat a 2024-es költségvetésébe tervezett támogatási keretösszeg terhére különböző feltételekkel pályázatot ír ki a közösségi élet szervezésének céljaira. A civil szervezetek esetében azok jelentkezhetnek, amelyek az alapokmányuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják, programjaik megvalósításával a település kulturális és közösségi életét segítik, illetve a 2023-ban igénybe vett támogatásukkal az utolsó forintig elszámoltak, és természetesen rétsági bejegyzett székhellyel rendelkeznek.

A nyugdíjas kluboknál a benyújtott kérelemnek tartalmaznia kell a klub létszámát, ebből a rétsági lakosok arányát, a 2023-as tevékenységükről alkotott beszámolót, a tavalyi támogatás felhasználásáról készült kimutatást, az idei munkatervet és a most igényelendő összeget azzal a kiegészítéssel, hogy azt mire költik majd el.

A sportegyesületek közül pedig azok pályázhatnak, amelyeket az illetékes bíróság legkésőbb a tárgyévet megelőző esztendőben bejegyzett, nonprofit szervezetnek minősülnek, és az alapszabályuknak megfelelő tevékenységet ténylegesen végzik, például rendszeres, szervezett bajnokságban, versenyeken vesznek részt. Itt is a beadvány feltétele a 2023-as munkáról készült értékelés, valamint az eredményesség feltüntetése.
A pályázatok benyújtási határideje mindhárom esetben 2024. március 31.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában