Művészet

2024.01.14. 16:28

Munkácsy-díjas festő és Kossuth-díjas szobrászművész közös kiállítása nyílt Gyarmaton (fotók)

Adorján Attila, Munkácsy-díjas festőművész, valamint Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész alkotásait vonultatja fel az a közös kiállítás, amely szombaton délután nyílt meg a Horváth Endre Galériában Balassagyarmaton.

Lukács Zsófia

Sok érdeklődőt vonzott az esemény

Forrás: Nool.hu

Fotó: Lukács Zsófia

Zolnyánszki Zsolt Benedek, a galéria vezetője hangsúlyozta, hogy az idei első kiállítás egy koncepció része, amely a „hely szelleme”, Palócföld, Balassagyarmat összetartó erejére épül. Az ide kötödő alkotókat hívták meg idén a város galériáiba, folytatva a tavalyi kiállítássorozatot.

Feledy Balázs, művészeti író a két művészről a balassagyarmati kötődésre utalva elmondta: nincs még egy ilyen nagyságú város hazánkban, amely két ilyen képzőművészt fel tudna mutatni. –A két alkotó egy évjárat, akik festőként, szobrászként nagyon magasra jutottak és mindketten Balassagyarmaton születtek. Itt szerették meg a hivatásukat, itt kapták első korrektúráikat munkáikra, itt élő tanárok fedezték fel tehetségüket és innen indultak el a fővárosba a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, Egyetemre – emelte ki a művészeti író.

Meghatározó a hely szelleme, a hagyomány ápolása

Erről a különös párosításról azt is elárulta, hogy a két alkotó barátsága rendkívül korai, gyermekkorból táplálkozó.  – Művészeti eszményeikben is sok közös vonás van, melynek támpontja a tradíció ápolása, a jelen korhoz szól és mindkettőjüknél megjelenik az alapvető törekedés a tökélyre– ismertette Feledy Balázs. Adorján Attiláról hozzátette, hogy a festői kollekciójában olyan munkákat is látunk, amelyben a hely közelsége, szelleme meghatározó. 

– Gyémánt László festőművész, grafikus és Veress Sándor László festőművész játszik nagy szerepet abban, hogy Attila művésszé vált. Nagyméretű képeibe is bele tudta vinni ezt a művészi tudását. Jellemzően sorozatokat fest és egy különleges szépségfelfogás jelenik meg a vásznon, életképeken, 21. századi felfogással, realista megközelítéssel – mondta el a művészeti író. Párkányi Raab-Péternél kiemelkedik a gondolatiság a kisplasztikáiban is. 

Ötvözi munkáiban a mészkő és a bronz használatát

– Az ő életében Melocco Miklós barátsággal támogatta munkásságát, melyre a tudatos pályaépítés jellemző. Egyben mintázó és faragó szobrász is, a mészkő és a bronz használatának ötvözete jelenik meg, egy művön belül is. Emellett grafikáival is kitűnik, Rómában fotókiállítása nyílt nemrégiben a stációiról nemzetközi közönség előtt – tért ki rá az író. Feledy Balázs hangsúlyozta, hogy Balassagyarmaton városszerte láthatók Párkányi Raab Péter plasztikái, amelyek hiteles alkotások, több évtizedre visszanyúlóan.

A két művész kiállítása február 22-ig tekinthető meg a Horváth Endre Galériában.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában