Sorozat

2024.02.02. 17:20

A katonai hivatás elismerése az egyik célja a S.E.R.E.G. című filmnek (videó)

Többek között a katonai hivatás elismerése a célja a Megafilm Service új produkciójának. A bajtársiasságot emelik ki azok, akik a katonaságot nem megúszni próbálták, hanem végigcsinálták és jó élményeket őriznek róla – állapította meg Helmeczy Dorottya producer, akit a S.E.R.E.G. című filmsorozat forgatásán kérdezett a Magyar Nemzet a készülő projektről.

MW

Háromdimenziós karaktert alakít Kamarás Iván

Forrás: Megafilm

Fotó: Hortobágyi Júlia

Egyenruhában volt minden színész a szentendrei Altiszti Akadémián, amikor a Magyar Nemzet munkatársai megérkeztek a S.E.R.E.G. című katonai filmsorozat forgatására. A kölcsönös tisztelet és egymásra figyelés mint a csapatmunka alapja csakhamar nemcsak a stábot, de a jelenlévők egészét átlényegíti. 

A Megafilm Service gyártásában készülő hatrészes sorozat többek között a bajtársiasságra, az önfeláldozásra és a segítségnyújtásra szeretné ráirányítani a figyelmet.  

Öt angol kifejezés alkotja a címet: Service (Szolgálat), Excellence (Erény), Respect (Tisztelet), Ethos (Erkölcs), Guidance (Gondviselés), és mint Pálinkás Szilveszter katonai szakértőtől megtudjuk – aki szerepel is a sorozatban –, a katonaságnál előszeretettel alkalmazzák a betűszavakat, mert az segíti társnemzetekkel való együttműködést.  

November óra forog a katonai sorozat a Megafilm gyártásában, hónapok óta tart a szereplők kiképzése. A szakértő elmondta, hogy nagy alázattal és érdeklődéssel fogadták a kihívást a művészek sőt, Pálinkás úgy véli, hogy a forgatás után a legtöbb színész alkalmas lenne területvédelmi tartalékos szolgálat ellátására, mi több, erre biztatná is őket.  

Akik a környezetük védelmére teszik fel az életüket 

De miért is készül a katonaságról filmsorozat, mi a célja a produkciónak? Április óta fejlesztik a forgatókönyvet, tegnap Helmeczy Dorottya producer arról beszélt, hogy azoknak a hiteles, valódi közegét szeretné megteremteni ez a film, akik a védelemre tették fel egész életüket.  

Látnunk kell azokat, akik az életüket teszik fel arra, hogy a szűkebb és a tágabb közegüket megvédjék. Az élet minden helyzetére van megoldás, ha csapatban működünk együtt. Azt gondolom, hogy itthon nincs eléggé megbecsülve, ha valaki katona, pedig fontos volna, hogy meglegyen a tisztelet feléjük. Ha csak a stábban nézek körül, például a gyártásvezető kollégám is volt katona és csupa jó emlékről mesélt. Sokan, akik jó élményeket hordoznak erről az időszakról, a bajtársiasságot és a csapatszellemet emelik ki. Olyan értékeket, amelyek napjainkban nincsenek előtérben

– fogalmazott a producer. 

A múltból a jelen felé

A történet dióhéjban egy iraki háborús misszióban kudarcot valló katonáról szól, akinek az egyetemista fiával való rossz kapcsolata is megnehezíti az életét. A film a múltból indul a jelen felé, ahol megjelenik majd egy családi szál is, hiszen a főszereplő fiát is beveszik a seregbe, ahol férfivá kell válnia – írja egy másik cikkében a Magyar Nemzet

Azt, hogy maguk a szereplők hogyan látják a készülő alkotást, a Magyar Nemzet oldalán olvashatják el!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!