Azonosíthatatlan állatok

2022.03.07. 11:27

Kettő helyett három lovat zsúfolt össze egy járműben a lelketlen sofőr

A sofőr Bulgáriából Szlovákiában akarta szállítani a lovakat, amelyeknek sem csipjük, sem érvényes útlevelük nem volt.

Lovakat szabálytalanul szállító bolgár sofőrt büntetett meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság hétfőn.

A közlemény szerint a pénzügyőrök egy túlsúllyal közlekedő, három lovat szállító bolgár autót ellenőriztek az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán. A sofőr - elmondása szerint - az állatokat Bulgáriából hozta és Szlovákiába vitte eladni.

Mivel az állatokban nem volt csip, értesítették a hatósági állatorvost, aki megállapította, hogy a lovakhoz bemutatott lóútlevelek nem hozzájuk tartoznak, és sem a lovak fajtája, sem a neme nem egyezett az okmányban szereplő állatokéval. Az egyik állatot ráadásul a járműben merőlegesen szállították többihez képest, fejének folyamatos oldalra tartásával fért csak el. A lovak közötti törött elválasztódeszka pedig szabálytalan és balesetveszélyes volt - ismertette a NAV.

Közölték, az állatorvos elrendelte, hogy a szállítmánynak 24 órán belül el kell hagynia az országot egy megfelelő járműben. A pénzügyőröknek addig is mozgást és ivóvizet kell biztosítaniuk az állatoknak. A sofőr a túlsúly miatt kiszabott közigazgatási bírságot a helyszínen megfizette - tették hozzá.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!